Élet-Stílus

Ördög Nóra az új boltról: Hitelt vettünk fel és minden anyagi forrásunkat beletesszük

TV2
TV2
Egy hónap csúszással, de megnyílt a Nánási család második üzlete.

Ördög Nóra és Nánási Pál balatoni nyaralójukhoz közel, tavaly nyitották meg kisboltjukat, amit azonban a helyiek nem néztek jó szemmel, mivel a házaspár ismertsége rengeteg embert és autót eredményezett a környéken. Ezért döntöttek úgy, hogy egy kicsit távolabb, ahol remélhetőleg már senkit sem zavarnak a tömeggel, új helyet nyitnak.

Az üzlet nyitását májusra tervezték, végül június 19-én tudtak csak kinyitni, habár még így sem került minden a helyére. Mindezek ellenére rengetegen voltak kíváncsiak a helyre az első hétvégén, Ördög Nóráék pedig bíznak benne, hogy ez így is marad, ugyanis sokat fektettek bele.

Bár kereskedelmi és idegenforgalmi diplomám van, és vendéglátóipari tanulmányaim is voltak, sosem gondoltam volna, hogy végül vendéglátós leszek. Nekünk ez mindig is szerelem projekt volt, nem üzleti szemlélettel vágtunk bele. A tavalyi beruházáshoz képest azonban ez már jóval nagyobb lépték, fel kell nőnünk a feladathoz. Hitelt vettünk fel, és minden időnket, energiánkat és anyagi forrásunkat beletesszük

– mondta a Blikknek a műsorvezető, aki a régi kisbolt sorsáról is beszélt.

A régi kisbolt sorsa mostanában dől el, ha a forgalom jelentős része átkerül az új helyre, az egészen más megvilágításba helyezi a dolgokat. Mi nagyon bízunk benne, hogy egy csendesebb, kisebb tömeget vonzó verzióban tovább tud működni az eredeti üzlet is a környékbeliek megelégedésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik