Élet-Stílus

Azt hitték, hatos ikrei lesznek, végül tíz gyereket szült egyszerre egy dél-afrikai nő

Új világrekord és tízesikrek születtek.

Frissítés (2021.06.24.): A történetről kiderült, hogy nem volt igaz:

Kapcsolódó
Hivatalosan is kamu a dél-afrikai tízes ikrek története
A nyomozás szerint nincs bizonyíték a gyerekek létezésére, ezért az anyát pszichiátriai kezelésbe vették, és már a történetet elsőként megíró újságíró is bocsánatot kért amiatt, hogy nem volt elég körültekintő a téma feldolgozásakor.

Gosiame Thamara Sithole tízes ikreknek adott életet, ezzel megdöntötte a múlt hónapi rekordot, akkor egy mali anya, Halima Cissé kilenc gyereknek adott életet Marokkóban – írta a New York Post.

Sithole-nál először azt hitték az orvosok, hogy hat gyereke születik.

Időbe telt, mire fel tudtam fogni

– nyilatkozta korábban a kismama, mikor aztán kiderült, nem hat, nyolc gyereke lesz. Ami végül szintén téves információnak bizonyult. Csak a szülésnél realizálódott, tíz kisbaba jön most a világra.

A 37 éves nőnek már van egy hatéves ikerpárja.

Az apa, Teboho Tsotetsi a Pretoria Newsnak azt is elmondta, hét fiú és három lány jött most hétfőn császármetszéssel a világra.

Sithole állítja, hogy természetes úton esett teherbe, nem esett át termékenységi kezelésen előtte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik