Élet-Stílus

Milliárdokért cserélt gazdát a világ legdrágább parkolóhelye

ANTHONY WALLACE / AFP
ANTHONY WALLACE / AFP
Hongkongban olyan nehéz megoldani a parkolást, hogy valaki a közelmúltban több, mint 10,2 millió hongkongi dollárot (azaz nagyjából 375 millió forintot) fizetett egy parkolóhelyért, ami olyan hatalmas összeg, hogy rekordszámba megy.

A szóban forgó parkolóhely a város Mount Nicholson nevű városrészének az egyik lakóházához tartozik. A hírről  helyi médiumok számoltak be először névtelen források alapján. A tranzakcióról szintén beszámóló Vice honlapja megemlíti, hogy ezt a rekordot eddig is Hongkong városa tartotta, ahol még 2019-ben 279 millió forintnak megfelelő összeget fizettek ki egyetlen parkolóhelyért.

A portál azt is kiemeli, hogy Hongkongban van a világ legmegfizethetetlenebb lakáspiaca, ahol egy közepes lakás ára 2020-ban hússzor akkora volt, mint a helyi háztartások átlagjövedelme az amerikai Urban Reform Institute (Városi Reform Intézet) és a kanadai Frontier Centre for Public Policy (Közpolitikai Határközpont) legfrissebb közös kutatása alapján. És ezen a világjárvány és a városban uralkodó forró hangulat sem változtatott.

„Ez Hongkong vége, a terror rémuralmának kezdete”
Kína olyan törvényt vezetett be, ami súlyosan korlátozza a városállam autonómiáját, és komoly fenyegetést jelent a demokráciapárti tüntetőkre.

A képet  tovább árnyalja, hogy Hongkongban rengetegen laknak olyan kicsi lakásokban, amiket a helyiek csak cipősdobozként emlegetnek.

A Mount Nicholsont is magába Victoria Peak nevű negyed Hongkong egyik legelitebb városrészének számít. Ugyanebben az apartmankomplexumban 2017-ben  több, mint 42 milliárd forintért értékesítettek két lakást (négyzetméterenkén majdnem 5 millió forintért).

A tranzakciót lebonyolító cég nem akarta kommentálni az ügyet, és a rejtélyes vásárló sem került elő. Ugyanakkor a környék lakóinak hozzáállását érzékeltetendő, érdemes lehet feleleveníteni a Ming Pao nevű kínai lapnak nyilatkozó ingatlanmágnás,  Edwin Leong szavait – aki ugyanebben a komplexumban négy darab hasonlóan értékes parkolóhellyel rendelkezik:

Természetesen drágák, de nem volt más választásom

– mondta a 69 éves milliárdos, aki szerint nem túl valószínű, hogy egy majdnem 400 négyzetméteres luxuslakás tulajdonosának csupán egyetlen autója lenne, ezért az sem túl valószínű, hogy egyetlen parkolóhelyet vett volna a titokzatos milliárdos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik