Élet-Stílus

Nem tudja, mit tegyen, miután kiderült, hogy a férje pornóképekre szerkeszti az arcát

Getty Images/ Oleg Elkov
Getty Images/ Oleg Elkov
A férj nem érti, miért lett dühös rá a felesége.

Sok párnál már az is igen megosztó tud lenni, ha valamelyikőjük pornófilmet néz. Ennél azonban kissé kényesebb ügybe keveredett a Redditen egy 35 éves nő, aki azzal szembesült, hogy a 25 éves

férje pornóképekre photoshopolja oda az arcát.

A feleség teljesen kiakadt, úgy érzi, hogy kihasználták és megsértették, de a férj nem érti, mi ez a felháborodás. Azt mondta a nejének, hogy lökött, és hogy ez nem más, mint egy dicséret, amin pár hónapja dolgozik. Azért is mutatta meg őket.

Azt mondta, azt hitte, szeretni fogom, és most dühös, mert ideges vagyok miatta. Talán én vagyok a seggfej itt, nem tudom

– írta a nő, aki ebben a helyzetben, biztos nem a seggfej. Nagyjából így gondolják szerencsére a kommentelők is.

Később a nő azt is hozzátette, hogy az a fura, hogy a férjnek nem is kéne ezeket a képeket elkészíteni, ha ezzel az a célja, hogy a szexuális fantáziáit kiélje, mert

Kalandos szexuális életünk van, az általa készített képek a valós életben is megvalósulnak.

– idézi a Daily Star, megosztani meg senki mással nem akarja őket. Hogy akkor mégis mi szükség van a képekre? Erre nem tudott a férj magyarázatott adni, írta a feleség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik