Élet-Stílus

Így jutott el Csobot Adél az X-Faktor mentorszékéig

Ivándi-Szabó Balázs/24.hu
Ivándi-Szabó Balázs/24.hu
Az X-Faktor harmadik évada hozott neki országos ismertséget.

Csobot Adél váltja Dallos Bogit a hamarosan startoló X-Faktor egyik mentorszékében, a zsűri ezen a cserén kívül változatlan maradt: továbbra is Puskás Peti, Gáspár Laci és ByeAlex fognak énekesjelölteket mentorálni.

Kapcsolódó
X-Faktor: Csobot Adél az új mentor
Nagyon úgy néz ki, megint bejött a tippünk.

Csobot Adél énekesnő eddigi karrierjének, magánéletének főbb állomáshelyeit most röviden szemléltetjük:

  • Erdélyből származik, 2010-ben még Miss Nagykároly szépségversenyt is nyert.
  • 2010-ben Megasztárba jelentkezett, a 100 legjobb előadó közé került be.
  • 2011-ben a Csillag születikben próbált szerencsét.
  • 2012-ben az X-Faktor harmadik évadának dobogósa lett. Ebben az évben jött össze Istenes Bencével, akivel bár többször szakítottak, jelenleg is együtt élnek, két gyerekük született.
  • 2013-ban megjelent Ami a szívemen a számon című első lemeze.
  • 2013-ban és 2014-ben színházban játszott.
  • 2015-ben a TV2-re igazolt, ahol a Sztárban Sztár versenyzője lett.
  • 2016-ban a Sztárban sztár +1 kicsiben zsűriként kapott szerepet.
  • 2018-ban szintén a TV2-n vállalta el A nagy duett részvételét.
  • 2020-ban ismét az RTL Klubon láthattuk, mikor az Álarcos Énekes zsűritagja lett.
  • Végül elérkeztünk 2021-hez, ahol az X-Faktor mentorává vált.

Nemrég interjút készítettünk vele és Istenes Bencével is,

Kapcsolódó
„Nálunk nincsenek előre megszabott szerepek” – Istenes Bence és Csobot Adél a közös brandjükről
Istenes Bence és Csobot Adél néhány éve tudatosan egy közös márkát építenek. Arra voltunk kíváncsiak, honnan indultak az RTL Klub sztárjai, miként lett belőlük nyerő páros, és min múlhat, hogy hosszú legyen a sikerszériájuk. Páros interjú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik