Élet-Stílus

A felső ajkát és az orra hegyét is leműttette a teletetovált „földönkívüli”

Még bőven az elején jár az átalakulásnak.

A jelenleg Montpellierben élő Anthony Loffredo már egészen fiatalkora óta érdeklődött a testmodifikáció iránt, húszas évei közepén pedig – amikor biztonsági őrként dolgozott – azt érezte, egyáltalán nem úgy éli az életét, ahogy szeretné.

Ezért lelépett Ausztráliába, és folyamatosan azon járt az esze, mi mindent változtatna meg a külsején. Azóta minden porcikáját tetkók fedik, átesett egy nyelvkettéválasztáson, és a szemgolyóját is kezelésbe vette a tetováló művész.

A Mirror brit bulvárlap szerint a 32 éves francia férfi nemrég eltávolíttatta az orra hegyét és felső ajkának nagy részét is. Mutatjuk, hogy néz most ki (csak erős idegzetűeknek!)

A beavatkozásra Spanyolországban került sor (mert Franciaországban és más uniós tagállamokban az ilyesmi illegális), több részletet azonban nem árult el a helyszínről.

A Black Alien Project – azaz nagyszabású terve, hogy földönkívüli lényre hasonlítson – még így is csak 20 százalékos állapotban van, a tervei között szerepel a karok, ujjak, lábak és a fej hátsó részének átalakíttatása is, valamint, hogy idővel teljes bőrfelülete helyett fém borítsa a testét.

A 20 százalékot onnan tudjuk, hogy az Instagram oldalán a posztokhoz kiírja, hogy milyen szakaszban jár az átalakulás. Anthony Loffredót egyébként közel 280 ezren követik a közösségi oldalon. Így nézett ki korábban:

 

Aki azt gondolná, teljesen egyedi esetről van szó, annak mutatunk néhány korábbi történetet:

Kapcsolódó
Leműtteti péniszét a csontvázember
A kolumbiai fiatalember szerint úgy már teljesen szkeletonszerű lesz.
Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik