Élet-Stílus koronavírus

Egy kínai iskolában anális teszttel keresték a koronavírus-fertőzötteket

Pornnapa Phetthai / EyeEm / Gettyiamges - Illusztráció
Pornnapa Phetthai / EyeEm / Gettyiamges - Illusztráció
Mindent bevetnek a járvány elleni küzdelemben.

Az orr- és garatmintákból végzett koronavírus-teszt sem egy különösebben kellemes élmény, de a tesztelés lehet még kellemetlenebb procedúra is. Ezt tapasztalhatták meg egy pekingi általános iskola diákjai és tanárai, akiket azután teszteltek végig, hogy az iskola egyik kilencéves diákjáról kiderült, hogy megfertőződött a koronavírussal.

Az iskolában ugyanis különböző tesztelési módszerek sorát vetették be a fertőzöttek megtalálására, köztük olyat is, amiben a mintákat a végbélből szerzik meg – írta a Global Times című kínai állami lap.

A pekingi You’an kórház fertőző betegségekkel foglalkozó igazgató-helyettese a CCTV kínai állami televíziónak elmondta, hogy az anális mintavételes teszttel pontosabb eredményeket lehet elérni. Li Tongzeng hozzátette, hogy ezt a tesztet csak karantén központokban, egyes csoportok vizsgálatára használják, mert „nem annyira kényelmes, mint a garatmintás tesztek”.

A Global Times megjegyezte, hogy az anális tesztelés megosztja a szakértőket. A lapnak a vuhani egyetem egyik szakértője elmondta, hogy mivel a vírus a felső légutakon jut be a szervezetben, az orr- és garatmintás tesztek a leghatékonyabbak a fertőzés kimutatására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik