Zokogva vette tudomásul egy brit börtönőrnő, hogy letöltendő szabadságvesztésre ítélték. A nő azért került rács mögé, mert kiderült: intim viszonyt folytatott két fogvatartottal.
Jordan Trainor büntetés-végrehajtási felügyelőként dolgozott a Wetherbyben található fiatalkorúak börtönében. A 25 éves nő 2019 őszén kezdett flörtölni két fogvatartottal. Az első fiúval a viszonya akkor kezdődött, amikor Trainor észrevette, hogy a rabnak – a szabályokkal ellentétben – mobiltelefonja van. A nő ezek után intim fotókat küldött neki magáról, sőt előfordult, hogy
A második fiatalnak is intim üzeneteket és képeket küldött, majd három alkalommal hagyta, hogy a fiú fogdossa őt.
2019. december 23-án az egyik fiúnak sms-t küldött, amelyben megírta, hogy hiányzik neki, és várja már, hogy lássa őt. Az üzenet azonban főnökei tudomására jutott, ezért Trainort aznap már nem engedték be a munkahelyére.
Amint az a Sun brit bulvárlap cikkéből kiderül, a napokban zajlott bírósági tárgyalásán a nő elmondta: nem szeretett Wetherbyben dolgozni, ahová férjével és kislányával Londonból költöztek át 2018-ban. Új kollégái kiközösítették, házassága mélypontra került, a nő egyre többször menekült az alkoholba. A börtönben csak a fogvatartottakkal alakult ki jó viszonya, a problémát az okozta, hogy kettejükkel túl bensőséges lett a kapcsolat.
Jordan Trainort 18 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték.