Élet-Stílus

A kormánytól kap segítséget Dániában az, aki klímabarát módon étkezne

Illusztráció: Monica Bertolazzi / Getty Images
Illusztráció: Monica Bertolazzi / Getty Images
Dánia azt tervezi, hogy 2030-ig 70 százalékkal csökkenti karbonlábnyomát. Ezzel összefüggésben idén először nem csak az egészséges életmódhoz szükséges, hanem klímabarát étrendi útmutatót is kiadott a kormány.

Azt nagyjából mindenki tudja, hogy ha egészségesen akar élni, akkor kevés cukrot, sót, és zsírt kell fogyasztania, viszont annál több zöldséget és gyümölcsöt. A klímabarát étrenddel kapcsolatban már sokkal több a kérdőjel.

Az élelmiszerfogyasztás a világ szén-dioxid-kibocsátásának mintegy negyedéért felelős – írja honlapján a State of Green nevű dán környezetvédelmi szervezet.  A British medical Journal című orvosi szaklapban 2020-ban megjelent egy tanulmány, mely szerint a világ 85 országában az emberek túl sok húst, viszont túl kevés zöldséget és gyümölcsöt esznek.

A dán kormány útmutatója szerint, bár az egészséges táplálkozásba heti 500 gramm hús fogyasztása fér bele, a klímabarát étrend legfeljebb heti 350 grammnyi húst engedélyez. 

A hús helyett az útmutató hüvelyeseket, például babot, csicseriborsót, lencsét ajánl, naponta 100 grammnyi mennyiségben.

A dán kormány útmutatója szerint tehát, aki klímabarát módon szeretne táplálkozni, annak növényi ételeken alapuló változatos étrendet kell kialakítania. Minimalizálja a húsfogyasztást, helyette inkább halat és hüvelyeseket eszik. Teljes kiőrlésű gabonából készült ételeket, alacsony zsírtartalmú tejtermékeket, és állati zsiradék helyett növényi olajokkal készülő fogyaszt. Kevesebb sós, édes és zsíros ételt fogyaszt, és a szomját legfőképp vízzel oltja.

Ha kíváncsi a teljes útmutatóra, IDE KATTINTVA elolvashatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik