Élet-Stílus

Ki ez a szemforgató kislány, akit tízmilliók néznek a TikTokon?

Egy hét alatt közel 38 milliószor látták a vicces videót.

2020. december 30-án megjelent egy videó a TikTokon. Azóta ugyebár egy hét telt el, mutatjuk a poszt eddigi statisztikáját:

  • közel 38 millió megtekintés,
  • 8,4 millió like,
  • 213 ezer hozzászólás.

A felvételen egy kislány cukin, a fejét vidáman ingatva iszogat szívószállal egy pohárból; a képen ekkor ez a felirat látható: „Az esélye, hogy megöl téged egy kisgyerek, eléggé kicsi”. Majd váltás, és a szöveg így folytatódik: „de sohasem nulla”, miközben ismét a lányt látjuk, valami egészen hihetetlen arckifejezéssel. De talán egyszerűbb ha megmutatjuk:

@lydberube

##foryou ##fyp

♬ original sound - ollie

Azóta kiderült, a kislány kanadai, K.J. (bece?)névre hallgat, két és fél éves, hírnevét pedig nagynénjének, egy Lydia Berube nevű művésznek köszönheti: ő posztolta a zseniális videót (és még néhány másikat is feltöltött már róla). Lydia egyébként pár nappal a népszerű felvétel közzététele előtt indította el a TikTok-oldalát, és azóta – nyilván a parádés K.J. videó hatására – már több mint százezren követik.

Berube elmondta: a szemforgatós pillanatot megörökítő videó tavaly nyáron készült, a kislány épp a nagynéni kutyáját dögönyözte, ám túl hevesen, és ezért rászóltak, K.J. pedig ezzel a nem mindennapi arckifejezéssel reagált a letolásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik