Élet-Stílus

Háborognak a szülők, mert a tanárnő beragasztotta a hangoskodó gyerekek száját

Az egyik anyát sokkolta a dolog, de a tanár állítja, játék volt az egész.

A Daily Mail írta meg, hogy egy szülő állítása szerint egy új-zélandi tanár szó szerint beragasztotta  hét-nyolc éves diákjai száját, mert azok folyamatosan beszélgettek órán. A nő csak napokkal később tudta meg, hogy milyen büntetésben részesítették a fiút, amikor egy másik tanuló elmesélte az esetet a fiú nővérének, aki aztán az édesanyjukat is beavatta.

Az iskola igazgatója nem tagadta, hogy megtörtént az eset, ám hangsúlyozta, hogy nem komoly szankcióról volt szó, játék volt az egész, amit a gyerekek is élveztek. Ennek viszont ellent mond a fiú édesanyja, aki szerint a fiát annyira felzaklatták a történtek, hogy nem akart iskolába menni, ezért a félév utolsó két hetét, így a karácsonyi ünnepséget is kihagyta.

Az ügyben vizsgálat indult, amely során meghallgatták a tanárnőt is. Ő is azt mondja, játék volt az egész, a gyerekek pedig partnerek voltak, így egyáltalán nem bánta meg, amit tett, de kész bocsánatot kérni azoktól a szülőktől és gyerekektől, akiket ezzel felzaklatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik