Nyolc haver összeállt, hogy „megalázzák magukat” a jótékonyság jegyében. Mankiniben futkosnak, legyantázzák a lábukat, hogy pénzt gyűjtsenek a MIND nevű, mentális egészséggel foglalkozó szervezetnek – írta a LADbible.
A fiatalok a Nottingham-i Trent Egyetemre járnak, a tavaszi járványt követő lezárások miatt nem tudtak találkozni, hiányzott nekik egymás társasága, amikor pedig végül lehetett, eldöntötték, hogy másoknak is segítenek. Nagyon megviselte őket is a bezártság, viszont nekik ott volt a csoportos chatjük, ahol tudták tartani a kapcsolatot, és egymást támogatni, de olyanokat is ismernek, akik depressziósak lettek, vagy öngyilkossági gondolataik támadtak. Az ilyen embereknek szeretnének most segíteni.
Próbáljuk a MIND-hoz és a Szamaritániánusokhoz irányítani őket. Senki sem juthat el odáig, hogy ennyire letörve és stresszes legyen, úgy érezzük, hogy normálisdolog mások felé megnyílni. Férfinak lenni nem azt jelenti, hogy nem mutathatod ki az érzelmeidet. Rendben vannak és kimutathatod ezeket. Ezt próbáljuk megértetni
– mondta egyikőjük.
Egy sima movembernek indult az egész, de aztán egyre másra jött egymás szivatása. Így lett a mankinizés, a lábgyantázás is.
Az volt a tervük, hogy a gyűjtéshez elindított GoFundMe-oldalon összejön majd talán 1000 font, de 48 órán belül már 1900 fontnál (750 ezer forintnál) tartottak.
Kiemelt kép: GoFundMe