Egy közlekedési balesetben, a robogóját vezetve úgy megsérült egy 18 éves fiatal Tajvanon, még júniusban, hogy kómába került. Siunak több szerve is komoly sérüléseket szenvedett,
- az agyburokban folyadék halmozódott fel,
- légmelle,
- lép-, vese- és májrepedése,
- hasüregi vérzése lett,
- a csípőartériája is vérzett
- és tulajdonképpen minden belső szerve megsérült.
A kóma alatt további hat fontos műtétet végeztek el rajta – írta a Taiwan News.
A kórház igazgatója szerint amit ők tettek, az nem lett volna elég, a fiatal férfi az élni akarásának köszönheti az életét, az egyik ápoló pedig azt mesélte, hogy Siu, családjával az oldalán folyamatosan „harcot vívott a halál istenével”, és arra is visszaemlékezett, hogyan ébredt fel.
A 62. napja volt kómában a fiatal, mikor a bátyja azzal viccelődött:
Tesó, most megyek és megeszem helyetted a kedvenc csirkemellfilédet.
Erre váratlanul Siu pulzusa emelkedni kezdett, és csodával határos módon elkezdett magához térni – írta a lap. A fiút aztán ki is engedték a kórházból, ahová egy tortával tért vissza köszönetképpen azért a rengeteg erőfeszítésért, amit érte tettek a kórház munkatársai.
Kiemelt kép: Getty Images