Élet-Stílus

Minden jegy elkelt egy repülőre, amelyik meg sem fog mozdulni

A koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag megszűnt a turizmus, az utasszállító repülőgépek többsége világszerte földre kényszerült. Vannak, akiknek annyira hiányzik az utazás, hogy az illúziójáért is hajlandók, nem kevés pénzt fizetni.

Néhány hete írtunk az ausztrál Qantas légitársaság sehová sem tartó repülőjáratáról, melyre pillanatok alatt fogytak el a jegyek. Mivel a járvány és az utazási korlátozások miatt a gépek nem repülhetnek sehová, a cég azt találta ki, hogy sétajáratokat indít, melyek ugyanott landolnak majd, ahonnan felszálltak. A példán felbuzdulva, hasonló sétajáratok indítását tervezik a tajvani EVA és japán ANA légitársaságok is.

A Singapore Airlines egy környezetvédelmi szempontból sokkal jobb megoldást választott. A légitársaság egy olyan járatra árul jegyeket, amelyik meg sem fog mozdulni. Az utasok kimennek a repülőtérre, egy Airbus A380-as fedélzetén megvacsoráznak, megnéznek egy filmet, majd kiszállnak és hazamennek – írja a Guardian című brit lap.

A Singapore Airlines első körben két alkalommal nyitja meg a repülőgép-éttermét, de hogy a társas távolságtartás szabályainak is eleget tegyenek, csak az ülések felére adnak el jegyeket. A jegyek 642 szingapúri dollárba (kb. 143 ezer forintba) kerülnek, és az érdeklődők nagyjából fél óra alatt mindet felvásárolták.

Aki lemaradt, de repülős vacsorára vágyik, az 888 szingapúri dollárért (közel 200 ezer) forintért házhoz rendelheti a légitársaság első osztályú vacsoraélményét. Ezért az árért nem csak az ételeket és az italokat szállítják házhoz, hanem az étkészleteket, sőt, az első osztályú utasoknak járó papucsokat, és piperecsomagokat is.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Hispanolistic / Getty)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.