Élet-Stílus koronavírus

Szomorúan halt meg a világ legöregebb férfija, mert nem tudott dohányt venni a karantén miatt

A dél-afrikai Fredie Blom, nem hivatalosan a világ legidősebb embere négy hónappal ezelőtt ünnepelte a 116. születésnapját. Már akkor azért panaszkodott, mert nem ünnepelhetett a kedvenc, saját kézzel sodort cigarettái társaságában, a karantén miatt ugyanis nem vehetett dohányt.

Fredie Blom nem először élt meg egy súlyos világjárványt. Az 1918-as spanyolnátha az egész családjával végzett, egyedül ő maradt életben – írja a Daily Star című brit bulvárlap.

Andre Naidoo, a család szóvivője azt mondta, Blom erős ember volt, a halála előtt két héttel még fát hasogatott. Aztán három nap leforgása alatt a nagy, erős és büszke férfi összezsugorodott és meghalt.

Fredie Blom sajátjaként nevelte fel a felesége három gyerekét, öt unokája volt. Két éve nem járt orvosnál, mert unta hogy folyton tesztelgetik és vizsgálják.

Nehezen viselte, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások részeként a dél-afrikai kormány betiltotta az alkohol-, és a dohánytermékek árusítását. A halálához nem volt köze a koronavírusnak.

(Kiemelt kép: Rodger Bosch /AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik