Élet-Stílus

Beállt a parkolóhelyére a szomszédja, egészen szélsőséges módon vágott vissza

A kocsitulaj sem szívta mellre a dolgot.

A 49 éves Tobe Bailey már nagyon belefáradt, hogy mindig beáll valaki a parkolóhelyére a házuk előtt, úgyhogy mikor meglátott egy Corsát ott állni, extrém büntetést eszelt ki. Már csak azért is, mert nem csak ő nem tudott odaállni, hanem a lánya sem tudott a kocsitól kiállni.

Először csak egy fecnit hagyott a szélvédőm, de a kocsi később még mindig ott volt, úgyhogy

fekete celofánnal teljesen becsomagolta a Corsát.

Bailey azt mondta, hogy tavaly 2000 fontot (majdnem 800 ezer forintot) költöttek a járda szélének az út magasságára süllyesztésére, és arra, hogy egyértelmű jelzéseket hagyjanak, hogy ne álljon a helyükre senki, de még mindig odaállnak folyamatosan, hetente kétszer-háromszor is – idézte a férfit a Mirror.

Így már sokkal gyorsabban megjelent az autó tulajdonosa, mint kiderült a szomszédba éppen beköltözött fiatal lányé a jármű.

Nagyon sajnálta, amit tett. Azt is mondta, hogy nagyon vicces, és megígérte, hogy többé nem áll oda

– mondta Bailey. Pár perc alatt le is vették a csomagolóanyagot a kocsiról, ami így tisztább is lett, mint előtte volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik