Élet-Stílus

Kilencvenhat évesen váltotta valóra élete álmát egy szicíliai férfi

Szegénység, háború, családfenntartás: valami mindig megakadályozta a 96 éves Giuseppe Paternòt abban, hogy beteljesítse gyerekkori álmát és diplomát szerezzen. Azt azonban már nem hagyta, hogy az öregség, vagy a járvány is az útjába álljon.

Giuseppe Paternò, Olaszország legidősebb elsődiplomása már akkor arról álmodozott, hogy egyszer oklevelet szerez egy egyetemen, amikor az 1930-as években gyerek volt Szicíliában. Egy szegény, hétgyermekes család legidősebb sarjaként azonban nem volt túl sok esélye arra, hogy ezt valóra váltsa – írja a Guardian című brit lap.

Giuseppének már gyerekként el kellett kezdenie pénzt keresni, hogy támogathassa a családját. Egy kis sörfőzdében dolgozott egészen addig, amíg behívták katonának, hogy a második világháborúban harcoljon. Amikor a szövetségesek 1943 júliusában megszállták Szicíliát, ő távírdászként szolgát Trapaniban. Szerencséjére a világégést megúszta súlyos sebesülés nélkül.

A háború után Giuseppe az állami vasúttársaságnál helyezkedett el. Nem szerette túlságosan a munkáját, de akkoriban már nős volt, el kellett tartania a családját. Kevéske szabadidejében szenvedélyesen olvasott és tanult, így 31 éves korában, esti tagozaton leérettségizett. Boldog volt a bizonyítványával, de azt még mindig csak egy kis lépésnek tartotta az igazi célja, a diploma felé vezető úton.

Paternò végül 2017-ben iratkozott be a Palermói Egyetem filozófia szakára. Minden nap reggel hétkor ébredt, és tanult ebédidőig. Délután pihent, aztán este visszaült a könyvei mellé és tanult éjfélig. A számítógéppel már nem barátkozott meg, a beadandó dolgozatait egy öreg írógépen pötyögte le.

A szomszédok mindig kérdezték, mindek vesződök annyit az én koromban. Nem értették meg, hogy az álmomat akarom valóra váltani, és ennek semmi köze ahhoz, hogy hány éves az ember.

Aztán az élet megint mindent megtett, hogy közbeszóljon. Giuseppének már csak néhány vizsgája volt hátra, amikor kitört a koronavírus-járvány. A kora miatt Paternò különösen veszélyeztetettnek számított, a számítógéphez viszont nem értett, így a távoktatás sem jelentett számára mentőövet.

Ninni Paternò, Giuseppe fia azt mondja, az aggódó család mindent megpróbált, hogy meggyőzzék az apját, halasztassa el legalább őszig a vizsgáit. A férfi azonban azt mondta, az ő korában már vírus nélkül sem lehet biztos benne, hogy megéri nyarat, így halasztásról szó sem lehet.

Giuseppe Paternò múlt pénteken az évfolyamának legjobb eredményével, kitüntetéssel szerzett BA fokozató filozófiadiplomát. Azt mondja, csak azt az egyet sajnálja, hogy szeretett felesége, aki tizennégy évvel ezelőtt halt meg, ezt már érhette meg.

Giuseppe még mindig nem ért végére az álmodozásnak. A mesterfokozat megszerzését tervezi. Azt mondja, az édesanyja megérte a százat, így ha a genetika az ő pártjára áll, lehet még erre négy éve.

Kiemelt kép: Youtube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik