Élet-Stílus

Nikát Majka hívása mozdította ki a mélypontról

Nem kizárt, hogy a továbbiakban is együtt dolgoznak majd.

A 34 éves énekesnő már gyerekkora óta énekel, szerepelt a Voice tehetségkutatójában, sőt, Majkával sem először dolgozik együtt. Az áttörés mégsem jött még össze, ezért is viseli különösen nehezen a járvány okozta helyzetet és ezért örült Majka ajánlatának.

Nagyon megvisel az egész szakmánk jelenlegi kilátástalansága, de tudom, ezzel nem vagyok egyedül. Éppen mélyponton voltam, amikor Peti felhívott és azt mondta, hogy nagyon örülne, ha felénekelném velük ezt a dalt

– mondta a Borsnak Veres Mónika, aki a Csak te létezel után, most A csúcson túlban is együtt dolgozott Majkával és Curtisszel. És mivel Kollányi Zsuzsi hamarosan megszüli harmadik fiát, ezért nem kizárt, hogy újabb lehetőség is akad a közös munkára.

Nem tudom mit hoz a jövő, most a jelenre koncentrálunk, de nincs kizárva semmi sem, így egy következő produkció, és további közös munka sem természetesen, de először jussunk el oda először, hogy újra lehessen koncertezni.

Majka új videoklipje lehetne akár a Halálos iramban összesűrített változata is
Napszemüvegek, kocsik, és nők viszik el a főszerepet.

Kiemelt kép: Instagram/@veres_monika_nika

Ajánlott videó

Olvasói sztorik