Élet-Stílus

Az erdőbe menekült háziállatként tartott pumájával egy volt katona Lengyelországban

Nagyjából kétszáz rendőr keresett Lengyelországban egy szökésben lévő volt katonát, és a pumáját. A férfi azért menekült be egy erdőbe az állattal, mert a bíróság arra kötelezte, hogy adja át az állatot a poznani állatkertnek – írja a Daily Mail című brit bulvárlap.

A korábban Afganisztánban szolgáló Kamil Stanek és a barátnője egy állatmenhelyt működtetnek Mysłowicében. A veterán hat évvel ezelőtt, Csehországban vette a Nubia nevű pumát, majd otthon nevelte, annak ellenére, hogy Lengyelországban ezt törvény tiltja. Amikor a bíróság döntése nyomán az állatkert munkatársai megjelentek Stanek házánál, hogy elvigyék Nubiát, a férfi állítólag késsel fenyegette meg őket, majd a pumával együtt az erdőbe elmenekült.

Az állatkert munkatársai azt mondták, amikor Stanek házánál jártak, a nagymacska egy kicsi, mocskos ketrecbe volt bezárva. A férfi korábban állítólag egy utánfutóval hordta körbe a pumát Lengyelországban és nagyjából 600 fontért (kb. 240 ezer forintért) hagyta az embereknek, hogy simogassák, játszanak vele. Ewa Zgrabczynska, a poznani állatkert  szerint kész őrültség ilyet tenni, hiszen a puma a világ egyik legveszedelmesebb ragadozója.

Stanek egyik támogatója, Dariusz Wójtowicz, mysłowicei polgármester egy Facebook-bejegyzésben azt írta, a férfit és a nagymacskát nem szabadna úgy üldözni, mint a bűnözőket. Megemlítette, hogy Stanek és Nubia korábban egy kampányvideó leforgatásával segítettek pénzt gyűjteni egy beteg kisfiú kezelésére.

Wójtowicz később frissítette a posztját, azt írta a hajtóvadászat véget ért, Nubia biztos helyen van, Staneknek pedig hamarosan felelnie kell majd az üggyel kapcsolatok kérdésekre. Követőinek azt ígérte, a további részletekről majd később számol be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik