Élet-Stílus

András herceget undorító varangynak nevezte a nő, aki állítólag kiskorúként feküdt le vele

Virginia Roberts Giuffre a szexuális visszaéléssel kapcsolatos ügy legutóbbi cikkére reagált.

Az Epstein-ügybe keveredett András herceg tavaly novemberben adott interjút utoljára, amikor azt mondta, hogy már bánja, hogy barátkozott az azóta elhunyt Jeffrey Epsteinnel, ugyanakkor a – fotók ellenére – továbbra is tagadta, hogy szexuális kapcsolatot létesített volna Virginia Roberts Giuffre-val vagy akár találkozott volna vele.

Minden, amit eddig tudni lehet András hercegről az Epstein-botrány kapcsán
Most már tényleg felejtsük el Harry herceget a farsangi náci egyenruhájával, mert ezek után nehezen nevezhető botránynak.

Nemrég azonban megjelent egy cikk, amiben egy a herceghez közel álló ismeretlen forrás azt nyilatkozta, hogy a kiskorú ellen elkövetett szexuális visszaéléssel vádolt András herceg már bánja a fent említett interjút is, ugyanis képtelen együttérezni az áldozatokkal.

Erre reagált most Virginia Roberts Giuffre:

Oh, ez az undorító varangy – bánja a BBC interjút, de az Epsteinnel való barátságát nem, mert remek kapcsolatokat és sok mást köszönhet neki

– írta a nő Twitter bejegyzésében, aki később egy másik posztot is bedobott:

Határozottan erős a hasonlóság.

Kiemelt kép: Lillian SUWANRUMPHA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik