Élet-Stílus koronavírus

A bugyiját húzta a fejére egy kijevi nő, mert maszk nélkül nem szolgálták ki a postán

Elképesztő videó terjed a közösségi oldalakon. A felvételt egy biztonsági kamera rögzítette egy kijevi postahivatalban, ahol nem akartak kiszolgálni egy nőt, mert nem volt rajta szájmaszk.

Elfelejtett maszkot vinni magával napi teendői intézéséhez egy kétgyermekes anya az ukrán fővárosban, Kijevben. A nő bement egy postára, hol azonban nem akarták kiszolgálni, mert nem volt eltakarva az orra és a szája – írja a helyi sajtóra hivatkozva a Daily Star című brit bulvárlap.

A nő először hevesen gesztikulált a postai dolgozó felé és az ajtón kifelé mutogatott, majd hirtelen letolta először a nadrágját, majd a bugyiját is, és az utóbbit húzta a fejére. Az esetet egy biztonsági kamera rögzítette.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Магнолія-ТВ (неофіційно) (@magnolia.tv) által megosztott bejegyzés, Máj 24., 2020, időpont: 10:10 (PDT időzóna szerint)

Az orosz RT úgy tudja, az ukrán Nova Poshta megerősítette, hogy a jelenet a vállalat egyik kirendeltségén játszódott le. A dolgozók és a többi ügyfél előtt levetkőző nővel szemben megértők, nem tesznek rendőrségi feljelentést, azt azonban vizsgálják, ki szivárogtatta ki a felvételt.

A közel 42 milliós Ukrajnában eddig 21584 koronavírusos esetet regisztráltak és 644-en haltak bele a fertőzésbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik