Élet-Stílus koronavírus

“Fel a maszkokkal, le a ruhákkal” – nyitnak a sztriptízklubok

Furcsa látvány fogadta az első vendégeket az elsőként kinyitó amerikai éjszakai klubban: meztelen táncosok, maszkban.

Az amerikai Wyoming államban péntektől enyhítettek a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokon, és az éttermek és bárok mellett egy hónap után kinyithattak a sztriptízklubok is. A USA Today című lap beszámolója szerint a vendégeket a szokásos hangulat fogadta, egy kis változással.

A táncosnők mind maszkot viselnek.

A Cheyenne városában található, The Den nevű helyen a szabályokat betartva az összes táncosnak kötelező viselnie egy arcmaszkot: műtősmaszkot, bandana kendőt, vagy építkezésekről ismerős védőmaszkot. Mindez lehet, hogy kissé furcsán néz ki az egyébként csak falatnyi bikinit és piciny zsinórtangát viselő táncosokon, de a helyi szabályokat kötelezően be kell tartaniuk.

A beszámoló szerint a helyen nagy forgalom volt az első este, egymás után érkeztek a vendégek, akik közül azonban a cikk szerint senki sem viselt maszkot. A USA Todaynek a táncosok elmondták, hogy egy kicsit izgulnak a vírus miatt, és bár a helyen mindenhol lehet találni kézfertőtlenítőt, a sok készpénz miatt meg van a veszélye a vírus terjedésének.

A hely tulajdonosa a lapnak elmondta, hogy az nem érzi teljesen biztonságosnak az újranyitást, de gondolnia kellett a bezárások alatt munkanélküli vált táncosnőkre is. Kim Chavez elmondta, hogy a vállalkozásoknak járó kormányzati segélyt nem kaphatták meg felnőtt szórakozást biztosító helyek, és, ha a támogatásból nekik is jutott volna, akkor nem nyitottak volna ki.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Gettyimages

Ajánlott videó

Olvasói sztorik