Élet-Stílus

Peller Anna nagyon szeretne még egy gyereket

Idén már 40 éves lesz.

Lilu sminkes műsorának legutóbbi vendége Peller Anna volt, aki sok más mellett arról is beszélt, hogy mennyire szoros a kapcsolata a húgával, Peller Mariannal.

Megvan az emlék, amikor bementünk a kórházba és egy képernyőn keresztül mutatták meg a tesómat és egy hatalmas nagy pöffeteg fej volt, mert 6500g volt. Egyből beleszerettem abba a hatalmas hörcsög fejébe. Előtte is nagyon vártam őt. Azt éreztem, hogy hiányzik a lényem egy része, már akkor, gyerekként. És ez egyre erősebb. El sem tudom nélküle képzelni az életemet

– mesélte Peller Anna, aki azt is elmondta, hogy a húga gyerekei és a saját lánya is olyan viszonyban vannak, mintha testvérek lennének. Ettől függetlenül szeretne Annabellának még testvért, habár aggódik a kora miatt. Idén ősszel ugyanis már 40 éves lesz.

Gryllus Dorka 47 évesen ismét gyereket vár
Természetes úton esett teherbe.

Nekem is nagy vágyam, hogy Annabellának legyen tesója. Nagyon nagy, tényleg.

Lilu igyekezett megnyugtatni, hogy az ő fiai között is 9 év korkülönbség van és 43 éves volt, amikor Félixet megszülte.

Tudom, ez erőt ad egyébként. Az ilyen sztorikat szeretem, mert megnyugszom tőlük, hogy akkor még van idő

– nyugtázta Peller Anna.

Kiemelt kép: YouTube/Liluland

Ajánlott videó

Olvasói sztorik