Élet-Stílus

Maszturbálás közben tesztelte az IKEA-bútorokat egy kínai nő

A cég közleményben fejezte ki rosszallását.

A kínai IKEA fura témában adott ki közleményt: a cég elítélte azt a tevékenységet, amit egy ismeretlen nő folytatott az egyik áruházban.

A helyi közösségi oldalakat bejárta egy videó, amin azt lehetett látni, hogy egy hiányos öltözetű nő sajátos módon próbálja ki az áruházban összeállított minta-hálószobákat. Végigjárta az ágyakat, kanapékat, székeket és maszturbált rajtuk.

Természetesen a hírhedt állami cenzúra közbelépett, és eltávolították a felvételeket, de az áruház úgy érezte, jobb, ha reagál a történtekre.

Határozottan ellenezzük és elítéljük az ilyen magatartást, és az esetet jelentettük a város rendőrségének

– szól a NY Post által idézett közlemény, amelyben azt is kérik a tisztelt vásárlóktól, hogy viselkedjenek civilizált módon az üzletekben.

A kommentelők egyébként arra tippelnek, hogy még január előtt készülhetett a felvétel, mert senkin nem látható maszk; az említett üzlet pedig valószínűleg Kuangtung tartományban található, mivel a látogatók kantoni nyelven beszélnek a háttérben.

Ja, merthogy vásárlók is voltak az üzletben a különös bútortesztelés időpontjában.

https://twitter.com/davyyip/status/1259895956834664448

Ajánlott videó

Olvasói sztorik