Élet-Stílus

Vizelnie kellett a futárnak, nem teketóriázott – videó

Az angol házaspár nem volt boldog.

Meglehetősen kiborult egy brit család, miután csomagjuk érkezett.

Nem annak tartalmával volt  problémájuk, és nem is az esetleges késéssel; inkább a kézbesítés körülményeivel. A Telfordban élő Duncan Spoor április 30-án délután értesítést kapott a lakásba bekötött biztonsági rendszertől, hogy a kapu előtti kamera épp rögzít valamit.

Kinézett, és a következő látvány tárult elé: az Amazon futárja, aki épp megérkezett egy fehér Mercedes furgonnal, kitette a csomagot a kapujuk elé, majd néhányat lépett, kigombolta a nadrágját, és levizelte a kerítést. Aztán beszállt és távozott.

A Sun brit bulvárlap cikkéből kiderül, hogy a háztulajdonos a Facebookon jelezte a problémát az Amazonnak. A felesége azt is írta, bele sem akar gondolni, hogy a futár utána – kézmosás nélkül – kézbesítette a többi csomagot a következő címeken (kézfertőtlenítő azért lehetett nála – a szerk.). A nő azt is kifogásolja, hogy szemben egy nagy füves terület van, ahol szintén elvégezhette volna dolgát a futár.

Az Amazon jelezte, hogy a kézbesítő tette nem felel meg a cég magas minőségi sztenderdjeinek, és az illető már nem a munkatársuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik