Élet-Stílus koronavírus

Koronavírus: több mint egy hónapig volt intenzíven a 49 éves férfi, a halálból jött vissza

Vastapssal búcsúztak tőle az ápolók.

Csodával határos, ahogy felépült a koronavírusból egy massachusettsi férfi.

Jim Bello 49 éves és makkegészséges volt, amikor leteperte a kór. A járvány előtt soha semmilyen komolyabb gond nem volt a szervezetével. A Hinghamben élő háromgyerekes férfi március 7-én lett rosszul, amikor épp sítúrán voltak a családjával. Elment a rendelőbe, ahonnan néhány vizsgálat után hazaküldték.

Néhány nap múlva arra ébredt, hogy nem kap levegőt.

Onnan már villámgyorsan történt minden: a koronavírustesztje pozitív lett, hamarosan lélegeztetőgépre került és a keringését is mesterségesen kellett biztosítani.

Felesége, Kim számára akkor érkezett el a mélypont, amikor rákérdezett a Jimet kezelő orvosnál, hogy milyenek az esélyek, és a doktor azt mondta: nem sok esélyt lát a férfi felépülésére.

Aztán amikor drasztikusan változtattak a beteg kezelésén, hirtelen jobban lett. A nővér azt mondta Jimnek, szorítsa meg kétszer a kezét, és a férfi megszorította.

Magához tért.

Innen aztán kisebb-nagyobb hullámvölgyek után eljutott odáig, hogy április 15-én kiengedték az intenzív osztályról, rehabilitáció vár rá, mielőtt kiengedik a kórházból. Amikor elhagyhatta az intenzívet, vastapssal búcsúztak tőle az egészségügyi dolgozók:

A család azóta az interneten több mint 40 ezer dollárt (13 millió forint) gyűjtött a kórházi dolgozók számára.

 

51 évig éltek együtt, hat perc különbséggel vitte el őket a koronavírus
A floridai nyugdíjas házaspárnak idén március előtt nem volt komolyabb egészségügyi problémája.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik