Élet-Stílus koronavírus

Élőben videocsetelt, amikor mögötte hirtelen megjelent saját maga

Ügyes.

A kijárási korlátozások miatt sokan otthonról kénytelenek dolgozni, részben emiatt elég nagy népszerűségre tettek szert az olyan programok, mint az élő videocsetre képes Zoom. És ahogy valami népszerűbb lesz, annál többször jön elő valami olyan, ami éppen vicces vagy furcsa. azzal kapcsolatosan. Például volt a nő, aki elfeledkezett róla, hogy a kamerája be van kapcsolva, és miközben munkatársaival beszélt, elment pisilni.

Olyan is van aztán, mint Dan Crowd, aki inkább kreatívkodik a programmal.

A videoproducer férfi éppen arról beszélt, hogy áll az új munkaprojektjével, kinyílik mögötte az ajtó. És saját maga lép be rajta.

Majd zavarában gyorsan ki.

A trükkös felvétel pedig eléggé bejött a twitterezőknek, ahová az erről készült videó felkerült, már több mint 4 millióan látták és 438 ezren lájkolták. Van, aki közülük megjegyezte, hogy nagyon tetszik neki, más, hogy „ez az igazi művészet”, megint más pedig arra hívja fel a figyelmet:

Dan, én azt hiszem, az benne a legdurvább, hogy az emberek azt hiszik, hogy az elöl levő srác belőled az élő verzió.

Egy negyedik kommentelő pedig azt mutatta be egy másik felvétellel, hogy ő is tud olyat, mint a videoproducer (csak az övét jóval kevesebben látták).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik