Koronavírus: kómában egy brit bolti dolgozó, férje a szupermarket vezetését okolja

Úgy véli, már hetekkel ezelőtt védőfelszereléseket kellett volna biztosítani a dolgozóknak.
Korábban a témában:

Clare Hill egy Co-Op szupermarketben dolgozik az angliai Keynshamben. A 44 éves nő egy héttel ezelőtt fejfájásra panaszkodott, amikor hazaért a munkahelyéről. Még másnap sem bírt kikelni az ágyból, ezért férje tárcsázta a mentőket. Mivel a nő semmilyen egyéb tünetet nem produkált, azt javasolták nekik, hogy figyeljék a nő állapotát. Hill másnap erősen köhögni kezdett, ismét mentőt hívtak, a beteget ezúttal bevitték.

A bathi kórházban megállapították, hogy koronavírus-fertőzött. Állapota olyan hamar romlott tovább, hogy nem sokkal később már az intenzív osztályra került. Öt napja mesterséges kómában tartják.

Férje, Steven, kiborult, és a szupermarket vezetését okolja felesége állapotáért. A Mirror brit bulvárlapnak elmondta, nonszensz, hogy a század legnagyobb járványát éljük meg, és közben hagyják, hogy az emberek a munkahelyeken mindenféle védőfelszerelés nélkül dolgozzanak.

A férfi azt mondja, már hetekkel ezelőtt kellett volna maszkot és kesztyűt biztosítani a szupermarketben dolgozóknak. „És nemcsak Claire végzi így a munkáját, hanem még rengetegen az országban” – tette hozzá.

A szupermarket vezetése közleményt adott ki, amelyben – bár nem látják bizonyítottnak, hogy a nő az üzletben fertőződött meg – mélységes sajnálatukat fejezték ki az eset miatt. Azt mondják, eddig is a hatóságok által támasztott biztonsági elvárásoknak megfelelően dolgoztak, de a jövőben igyekeznek további lépéseket hozni a dolgozók védelme érdekében.

Persze ez már Clare Hill állapotán mit sem változtat.

 

Koronavírus: így kezelhető otthon az enyhe megbetegedés
Az enyhe tüneteket produkáló betegeket általában otthoni karanténra kötelezik.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.