Élet-Stílus koronavírus

Szándékosan leköhögte az árut a boltban egy nő, óriási kárt okozva ezzel a szupermarketnek

11 millió forintot érő árutól kellett megszabadulniuk.

Manapság, mikor az egész világon krízishelyzet van, és mindenkinek egy olyan válsággal kell megküzdenie, amilyet korábban még soha nem tapasztalt, minden eddiginél fontosabb, hogy segítsünk egymásnak és legyünk szolidárisak. Szerencsére jócskán tudunk hozni pozitív példákat arra, hogy az emberek hogyan fognak össze a koronavírus-járvány idején, de sajnos gonoszkodásból is rengeteg van.

Most éppen arról ír a Vt, hogy egy pennsylvaniai szupermarketben hatalmas mennyiségű, összesen 35 ezer dollár (11 millió forint) értékű élelmiszert kellett kidobnia  a személyzetnek, mert egy nő szándékosan összeköhögte és köpködte őket. Az esetet az üzlet társtulajdonosa, Joe Fasula tette közzé a Facebookon. A poszt szövege szerint a nő szerdán tért be az üzletbe, ahol módszeresen végig köhögött szinte mindent. Miután kivezetteték a boltból, az üzlet vezetése szakértők bevonásával vizsgálta át az egész áruházat, fertőtlenítettek, és leltározni kezdték azokat az árukat, amelyektől meg kell szabadulniuk.

Fasula elmondta, eszük ágában sincs senki egészségét kockáztatni, ezért mindent kidobnak, amiről csak minimálisan is sejthető, hogy fertőző lehet.  A férfi nem titkolta, felfordul a gyomra a nő tettétől, aki nem elég, hogy az üzletet megkárosította, de szándékosan veszélybe sodort nagyon sok embert is, akik most egyébként sem a legnyugodtabb napjaikat élik.  A TMZ értesülései szerint a nőt azóta letartóztatták és most terrorfenyegetéssel vádolják, mivel az áruk és a bolt személyzete mellett legalább 15 embert sodort poenciális fertőzésveszélybe az ámokfutásával. A rendőrség közlése szerint a nő a köhögős akció után még egy 12 üveges sörpackot is megpróbált ellopni az üzletből.

A hatóságok az Egyesült Államokban is komoly szankciókkal igyekeznek fellépni azokkal szemben, akik szándékosan veszélybe sodorják a többieket a járvány idején, nemrég arról számoltunk be, hogy egy férfit szintén terrorfenyegetés miatt tartóztattak le Virginia államban, mert végig nyalt egy polcsort egy szupermarketben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik