Élet-Stílus koronavírus

Megrohamozták az New York-iak az italboltokat

Feltankoltak.

New York államban nagy lendülettel terjed a koronavírus, már több mint 10 ezer esetről tudnak, ebből csak a városban – mármint New Yorkban – több mint hatezret regisztráltak. Andrew Cuomo kormányzó, hogy visszafogják a vírus terjedését, pénteken bejelentette, mindenkinek otthon kell maradnia, aki nem létszükségletű munkát végez. A többi vállalkozásra, ha ennek ellenére nyitva marad, bírságot szabnak ki, valamint bezáratják.

New York állam bevezette az eddigi legkeményebb kijárási tilalmat
Csak a nélkülözhetetlen munkát végzők mehetnek egyáltalán dolgozni.

Létszükségletűnek számítanak ugyanakkor több más szektor mellett az italboltok, vagyis azok, amelyek tagjai az Italboltok Szövetségének.

Pénteken alig  tudott közülük sok megbirkózni a tömeggel. Így a Liquor World of Syracuse Syracuse-ban (micsoda meglepetés!).

Háromszor is többen vannak, mint egy átlagos pénteken. Az emberek jönnek és betáraznak, szóval ahelyett, hogy 1-2 üveggel vennének, hat üveggel vásárolnak vagy egy egész dobozzal

– nyilatkozta az üzletvezető Sonny Singh a CBS6-nek.

Kiemelt kép: Cindy Ord/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik