Élet-Stílus

Dér Heni: Szégyen-nem szégyen, én kezdeményeztem

Az énekesnő már a gyereket tervezi új pasijával.
Korábban a témában:

Dér Heni A Konyhafőnök műsorában szúrta ki magának párját, Bakos Gergőt, aki annyira megtetszett neki, hogy rá is írt a közösségi oldalán. Így kezdődött a kapcsolatuk, ami elég nagy léptekkel halad előre.

Tavaly, egy forró nyári napon épp otthon tettem-vettem, amikor megláttam Gerit egy főzőműsorban. Furcsa érzés kerített hatalmába. Másnap már direkt odakapcsoltam a tévét, és vártam, hogy kiírják a nevét, hogy ráírhassak a közösségi oldalán. Ezerből egy pasi mer rám írni, úgyhogy szégyen-nem szégyen, megadtam a kezdő löketet, és egy sablon dumával gratuláltam neki az eredményeiért. De nem bántam, mert öt perc múlva már jött is a válasz. Már az első találkozásnál éreztem, hogy ez komoly lesz, és nem csaltak a női megérzéseim. A második randitól gyakorlatilag együtt is élünk Gerivel

– mesélte a Borsnak Dér Heni, aki a családalapítással sem várna már.

Tudom, hogy szinte még friss ez a kapcsolat, de van úgy, hogy minden olyan magától értetődő. Én már tíz éve is azt mondtam, ha jönne a baba, én boldog lennék, és gond nélkül átrendezném az életemet, Gerivel pedig ez most már teljesen egyértelmű. Bármikor jöhet a babánk!

Dér Heni: A helyemben ti már mély depresszióban ülnétek otthon
Elég sokan betámadták, miután egyetértett Schobert Norbival.

Kiemelt kép: Instagram/@heni_der_official

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.