Élet-Stílus

Elrabolta a nőt addig, míg meg nem nézett vele egy sorozatot

A nőnek a Gyökerek minisorozatot kellett végignéznie, hogy szembesüljön a rasszizmusával.

Egy nő „sok kiáltással” kért segítséget az iowai rendőrségtől. Ki is érkeztek a területre a GPS-adatok alapján, egy férfi nyitott nekik ajtót, majd a lakásban egy 37 éves nőt és annak 12 éves lányát találták – írja az NBC News.

A nő azt mondta, hogy a férfi egész éjjel agresszíven viselkedett vele és arra kényszerítette, hogy nézze meg vele a Gyökerek című sorozatot, hogy a nő „jobban megértse a saját rasszizmusát”.

Amikor a nő fel akart állni, a férfi, az 52 éves Robert Lee Noye ráparancsolt, hogy maradjon ülve, különben megöli.

A széria Alex Haley azonos című regényén alapul, a rabszolgaság brutalitásáról szól. Ebből készítettek minisorozatot, 1977-ben az ABC vetítette le. Egy család több generációjáról szól, Gambiában az 1750-es évektől indul a történet. Több díjat, így kilenc Emmy-díjat is besöpört a sorozat.

Amelynek egyébként kilenc óra az össz vetítési ideje, de azt nem lehet tudni, ebből mennyit kényszerült megnézni az emberrablás alatt a nő.

Noye-t zaklatás és személyi szabadság megsértése miatt letartóztatták.

Kiemelt kép: Linn County Sheriff’s Office

Ajánlott videó

Olvasói sztorik