Virginiában a demokraták úgy látják, hogy itt az ideje megváltoztatni a törvényt, miszerint csak házaspárok között legális a szex. Múlthéten megsemmisítette a törvényhozás alsóháza a több száz éves „paráználkodási törvényt”, amely alapján
Mark Levine, aki indítványozta a jogszabály eltörlését, azzal magyarázta ezt, hogy nem tehető a lakosság nagy része bűnözővé, és ma már más időket élünk, mint a XVII-XVIII. században – idézte a CNN.
Hogy valóban hatályon kívül helyezzék a törvényt, ahhoz még el kell ezt fogadnia a szenátusnak, vagyis a törvényhozás felsőházának is.
A paráználkodás törvényről Virginia Legfelsőbb Bírósága még 2005-ben mondta ki, hogy az „alkotmányellenes kormányzati beavatkozás” a virginiaiak személyes életébe. A törvényhozás azóta többször is próbálta megsemmisíteni a törvényt, eddig sikertelenül. Még öt éve is volt arra példa, hogy ügyészek szexuális bűncselekmények elkövetőit akarták ezzel a bűnténnyel is sújtani.
Nem csak Virginiában bűn a „paráználkodás”, pontosabban a házasságon kívüli szex, így van Idahóban is. Itt 300 dollár pénzbüntetésre, hat hónap börtönre, vagy akár egyszerre mindkettőre is büntethetik azt azt a nem házas személyt, aki egy másik facér emberrel fekszik le. Észak-Karolinában a nem házasok közötti szex vagy vadházasság hat nap börtönt és 1000 dollár megfizetését vonhatja maga után. Mississippiben ugyanezért 500 dollár és hat hónap börtön járhat.
Két államban, Massachusettsben és Utah-ban az utóbbi években törölték el az erre vonatkozó törvényt.
Kiemelt kép: Getty Images