Élet-Stílus

Pénisztörési járvány szedi áldozatait Nagy-Britanniában

Rekordszámú brit férfi ment orvoshoz tavaly azzal, hogy eltört a pénisze. A sérülések jellemzően szex közben történnek.

Az NHS brit nemzeti egészségügyi szolgálat adatai szerint tavaly rekordszámú férfit kezeltek eltört pénisz miatt a brit kórházakban – írta a The Sun brit bulvárlap. A hivatalos adatok szerint 2019-ben 164 ilyen esetet kezeltek a brit orvosok, ami a Sun cikke szerint 38 százalékos emelkedés a 2014/15-ös adatokhoz képest.

Szakértők elmondása szerint azonban valójában ennél biztosan több férfinek tört el a pénisze szex közben, csak nem mertek orvoshoz menni a kínosnak gondolt probléma miatt. Pedig az orvosok nem győzik hangsúlyozni, hogy az ilyen gonddal szembesülő emberek azonnal kérjenek orvosi segítséget.

Az NHS adatai szerint leginkább a 30-as és 40-es éveiben járó férfiak vannak a legnagyobb veszélyben, de volt egy majdnem 80 éves beteg is, míg a legfiatalabb 18 éves volt. Szakértők szerint a megnövekedett esetszám egyrészt a viagra használatának köszönhető, ami miatt több idősebb ember is szexuálisan aktív, valamint az internetes pornónak, ami miatt az emberek hajlamosabbak „rizikós” szexpózokat kipróbálni.

Pénisztörés lehet a vadulás vége
Azért mert nincs benne csont, még el tud törni.

Bár pénisztörésnek nevezik, a férfi nemi szervben valójában nincsen csont és nem csonttörés történik, hanem a barlangos testeket körülvevő kötőszöveti tok törik vagy pattan el. Ez jellemzően akkor történik, amikor a hímvessző szex közben kicsúszik a helyéről, majd utána akadályba ütközik, például a partner csípőcsontjának. A beszámolók szerint ilyenkor egy hangos csattanó vagy reccsenő hangot lehet hallani, ami után a pénisz elernyed, és sokszor többszörösére duzzad.

Gordon Muir, a King’s College kórház urológusa a The Sunnak elmondta, az esetek többsége akkor történik, amikor a nő van felül. A brit orvos mindenkinek azt tanácsolta, hogy pénisztörés esetén azonnal menjenek orvoshoz, mert a probléma műtéttel könnyen megoldható, az elhanyagolt sérülés azonban erekciós zavarokat, impotenciát és deformációt is okozhat.

Ezek a szexpózok jelentik a legnagyobb veszélyt a férfiakra
A pozíciók, amikben jobb, ha nem ragadja el teljesen a hév. Mert megvan a pénisztörés veszélye.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó:Gatteyimages/Witthaya Prasongsin

Ajánlott videó

Olvasói sztorik