Élet-Stílus

Az eredeti kép helyett egy vicces mém került be egy ukrán tankönyvbe

Elég lassan esett le bárkinek.

Ukrajnában  az egyik tizedikeseknek szánt tankönyvben felhasználták a világ egyik leghíresebb fotóját, az 1932-ben készült Ebéd a világ legnagyobb épületének tetején című képet. A fénykép az akkori legmagasabbnak épült, New York-i Rockefeller Center építése közben készült, ahogy 11 munkás csaknem 300 méter magasan az ebédjét fogyasztja.

Igen ám, de az ukrán tankönyvben a fotón nem 11, hanem 12 férfi szerepel. A jobb szélen ott van egy plusz ember.

A könyvbe ugyanis egy 2010-ben elindult mém, a Sad Keanu egyik variációja került. Keanu Reevesről ebben az évben készült egy kép, ahogy egy padon egy szendvicset fogyaszt, nem túl feldobottan, amiből rengeteg mém készült, az egyik leghíresebb a fent említett ikonikus képre való rámontázsolása – írta a KyivPost.

Mondjuk azt, hogy a diákok és a tanárok sem forgatták agyon a képet, ugyanis 2018-ban adták ki, és csak most vették észre, hogy a színészes mém került bele.

A könyv kiadójától azt közölték, hogy hibáztak a könyv elkészítésekor. A könyv szerzője, Igor Shchupak történelemprofesszor ugyanakkor azt mondta, szándékos volt, kíváncsian várta, mikor tűnik fel valakinek a „hiba”. Amikor az illusztrátor először megmutatta neki a képet, neki se tűnt fel Reeves, de mikor felfigyelt rá, eldöntötte, hogy azt tartják meg – írta Shchupak a Facebook-oldalán.

Azt is megosztotta, hogy interaktívabbá és vonzóbbá szeretné tenni a tankönyveit a mostani gyerekeknek, akik „nem olvasnak sokat, a képeket részesítik előnyben”.

Ennek nem mindenki örült, van, akik szerint nem illik viccelődni egy tankönyvben, mások viszont vették a poént, többen arra emlékeztetnek, hogy ez is csak azt bizonyítja, Keanu Reeves halhatatlan.

Kiemelt kép: Wikipedia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik