Katrine Torstensen érezte, hogy vége, ott fog meghalni az erdőben. Ha még egyszer összeesik, már biztosan nem tud felállni. Már az is csoda volt, hogy addig a pontig eljutott. Elképzelni sem tudta, honnan szerezte azt az erőt és akaratot, ami odáig elvitte, de tudta, hogy minden rejtett tartalékának végére ért. Az utolsó pillanatban meglátott egy embert. Teli torokból üvölteni kezdett. A lány a BBC riportfilmjében beszélt arról a napról, ami örökre megváltoztatta egy csapat diák életét.
Jeges pokol
Az akkor 16 éves Katrine tizenkét diáktársával és két tanárával sárkányhajózott 2011. február 11-én a dániai Præstø-fjordban. A tengervíz, amin jégtáblák úszkáltak, alig két fokos volt. Erős szél fújt, emiatt felborult a csónak, kiesett belőle az összes utas. Katrine elmerült a vízben, de a mentőmellénye hamar a felszínre dobta. A lány a hajó alatt bukkant fel, egy pillanatra halálos nyugalom vette körbe, de rögtön le kellett merülnie újra, hogy kijuthasson.
Amikor Katrine ismét a felszínre bukkant, kezdetét vette a rémálom, ami a mai napig sem ért véget számára. Kitört a pánik, mindenki üvöltött, visított és kapálózott, vagyis pont azt csinálták, amit nem lett volna szabad ebben a helyzetben. A lány hallotta, amint az egyik tanára azt ordítja, hogy mindenki kezdjen el azonnal kifelé úszni, különben meghalnak. A part azonban több száz méterre volt, lehetetlennek tűnt kijutni az erős szélben a hullámzó, jéghideg vízből.
Katrine a túlélési ösztöntől vezérelve mégis elindult, és tekintetét mereven a célra szegezve tempózni kezdett. Hatvan percnyi küzdelem után, csuromvizesen mászott ki a partra, de megmeneküléshez még alig volt közelebb, mint a hajó alatt, hiszen egy kihalt erdő szélén állt.
Visszatérés
Nicklas Bøhmnek és Line Blichfeldt Jensennek is sikerült kikecmeregnie a vízből. A három diák szinte egyszerre ért partot, és ösztönösen három különböző irányba kezdtek el futni, hogy minél több esélyük legyen gyorsan segítséget találni.
Mind meghaltak! Mind meghaltak!
– kiabálta Katrine a helyszínre érkező mentőhelikopter személyzetének. A segítség két órával a hajó vízbe borulása után érkezett – először úgy tűnt túl, későn. A vízből kihúzott tíz diák közül hétnek leállt a szíve és a légzése. Több mint két órája voltak halottak, mire a mentők kórházba szállították őket. A testük jéghideg volt.
Ha valaki annyira hideg, mint amennyire ők voltak, akkor van esély az újraélesztésre. Halottak voltak, de mégsem teljesen
– magyarázta dr. Michael Jaeger Wansche, a koppenhágai Rigshospitalet kórház orvosa.
Az extrém kihűlés következtében leállt a kamaszok szíve és keringése, és az anyagcseréjük is végletekig lassult, így volt rá esély, hogy ha lassan felmelegítik őket, a szerveik újra működni kezdenek. Az orvosok tízpercenként egy fokkal emelték a diákok testhőmérsékletét. Csodával határos módon hat órával a baleset után mind a hetüknek újra dobogni kezdett a szíve.
Casper, a halálból visszatértek egyike azt mondja, neki semmi esélye sem volt, mert bár viselt mentőmellényt, úszni nem tudott. Az egyik társa odaevickélt hozzá, és megpróbált segíteni neki, de pillanatokkal később minden elsötétült előtte. A fiú a klinikai halál állapotába került. Amikor órákkal később bekerült a kórházba, a testhőmérséklete tizenhét és fél fok volt. Mire elérte a huszonhat fokot, már normális volt a szívritmusa. Visszatért a halálból, ahogyan hat sorstársa is.
A hét újraélesztett kamaszt napokig mesterséges kómában tartották. Az orvosok közben próbálták kideríteni, mennyire károsodott az agyuk a hosszú oxigénhiánytól. Alig hitték el, hogy a tesztek nem mutattak ki semmi abnormálisat. Casper és a társai ugyanazon a napon, szinte egyidőben tértek magukhoz. A kórházban üdvrivalgás tört ki, a hozzátartozók és az orvosok könnyezve ölelgették egymást.
Orvosi értelemben példátlan az eset. Soha előtte, és azóta sem élesztettek újra egyszerre ilyen sok, balesetben kihűlt embert. A száz százalékos túlélési ráta a csodák kategóriájába tartozik.
A baleset egyetlen halálos áldozata Michael Jørgensen, 44 éves tanár volt, aki kevéssel a hajó felborulása után eltűnt. Valószínűleg azért halt meg, mert ő egyedül nem viselt mentőmellényt. A holttestét hónapokkal a baleset után, 2011 áprilisában találták meg.
Halott bűnbak
Majdnem pontosan két évvel a balesetet követően, 2013 januárjában a bírósági tárgyalás utolsó szakaszában Katrine Torstensen összeesett, miközben tanúvallomást tett. A tragédia senkiben sem múlt el nyom nélkül. A lány azóta is poszttraumás stressz szindrómával és szorongással küzd, rosszul alszik, néha elhomályosul a látása, és rengeteget romlott a memóriája.
A tengerbe esett kamaszok a lundby-i bentlakásos iskolába diákjai voltak. A sárkányhajótúra hivatalosan tanítási időn kívüli, önkéntes tevékenységnek számított. Katrine és az osztálytársai viszont azt mondták, ezek a programok csak papíron voltak önkéntesek:
Kisebb-nagyobb büntetéseket róttak ki, és éreztették, hogy neheztelnek a különcökre, akik bomlasztják a közösséget. Gyakori volt, hogy az engedetlen diáknak el kellett bicikliznie egy távoli helyre, készíteni egy fotót bizonyítékképpen, hogy valóban letekerte a távot oda, majd vissza az iskolába. Sebastian Rasmussen az iskola egyik volt tanulója elmondta, hogy a balesetben meghalt Jørgensen egyszer nyolc kilométert futtatott le vele, mert eggyel több süteményt evett, mint lehetett volna.
A bíróság megállapította, hogy a balesetért legnagyobb részben az elhunyt Michael Jørgensen volt felelős. Truels Achton Truelsen iskolaigazgatót hatvan nap börtönbüntetésre ítélték, a végrehajtását azonban felfüggesztették. Mellékbüntetésként Truelsent három évre eltiltották attól, hogy diákoknak vízi programokat szervezzen. Az iskolának huszonöt, egyenként tízezer koronás (mai árfolyamon 45 ezer forintos) kártérítést kellett kifizetnie.
Új élet
A baleset után négy és fél évvel, 2015 szeptemberében a Præstø hajóbaleset négy túlélője kapott királynői kitüntetést nemes cselekedeteikért. Katrine Torstensen, Nicklas Bøhm és Line Blichfeldt, akik a partra úsztak és segítségért siettek, valamint Cecilie Gyldendal Rasmussen, aki a saját biztonságával nem törődve tartotta életben az egyik társát a vízben a mentőhajó megérkezéséig. Mind a négyen azt mondják, az, hogy a halál torkában jártak, alapjaiban formálta át személyiségüket, a világlátásukat és azt, ahogyan hozzáállnak az élethez.
Katrine megtanulta, hogy az élete bármikor elillanhat, ezért minden percét ki kell élveznie. Ami viszont nem könnyű, ha az embernek annyi mindennel kell mindennap megbirkóznia, mint neki. A lány a baleset óta sokkal óvatosabb, megfontoltabb lett. Aggódik, ha repülnie kell, de még akkor is, ha csak autóba kell ülnie. Amikor azt mondják neki, hogy a balesetek nagyon ritkák, mindig azt válaszolja, hogy ami vele történt, szintén elég ritka, mégis megtörtént.
Cecilie épp ellenkezőleg, erősebbnek érzi magát. A baleset előtt nagyon félénk lány volt, aztán a megrázkódtatás miatt egy ideig bárhová mentek, fognia kellett a szülei kezét, mint gyerekkorában. Azóta azonban sokat fejlődött. Megtanulta, hogyan álljon a saját lábára, és azt is, hogy az embernek néha feszegetnie kell a határait ahhoz, hogy előre jusson.
Niklas a jeges vízben jött rá, hogy soha, semmilyen körülmények között sem szabad feladni. Bármilyen rosszul festenek is a dolgok, muszáj harcolni. Az embernek a saját maga hősévé kell válnia. A fiú sokkal felelősségteljesebb lett a baleset óta, és jóval intenzívebben éli meg a mindennapjait. A boldog napokat sokkal szebbeknek látja, mint azelőtt, viszont a szomorú napokat meg jóval sötétebbeknek.
Line a baleset előtt évekig arról álmodozott, hogy a repülőtéren fog dolgozni. Aztán mégis úgy döntött, hogy inkább nővér lesz belőle. Az akaraterőt, amit a præstø-i fjord vizében fedezett fel magában, arra akarja használni, hogy másokon segítsen. Azt mondja, a baleset óta megtanulta értékelni az apró dolgokat, és minden reggel boldog, amikor felébred.
Kiemelt kép: Christof Stache / AFP
