Az özvegy Iris Jones évekig élte a brit nyugdíjasok magányos életét, mígnem vett magának egy számítógépet, és kitárult előtte a világ. A Föld legtávolabbi sarkaiban élő barátokra talált, és később valakire, aki sokkal több volt ennél – írja a LadBible című brit bulvárlap.
Miután Iris, és a 35 éves, kairói Mohamed a csevegéseik közben rájöttek, hogy mennyire egy hullámhosszon rezegnek, úgy döntöttek, hogy személyesen is találkoznak. Az asszony Egyiptomba utazott, a személyes találkozó pedig annyira jól sikerült, hogy a pár úgy döntött, azonnal összeházasodnak.
Iris beballagott az egyiptomi brit követségre, de ott azt mondták neki, hogy szükség lenne a válási papírjaira, és egy igazolásra, hogy nincs törvényes akadálya a házasságkötésének. Iris így aztán hazarepült, hogy beszerezze a szükséges papírokat, és összegyűjtsön egy kis pénzt, amiből visszatérhet Egyiptomba, hogy hozzámenjen Mohamedhez. Ha minden jól megy, február 14-én indulhat is.
Iris a brit ITV tévécsatorna This Morning című reggeli műsorában mesélt hihetetlen szerelmi története részleteiről. A műsorvezetők legnagyobb megdöbbenésére, a szexuális életéről is nyíltan vallott.
Senkivel sem voltam együtt már 35 éve. Azt gondoltam, újra szűz lettem. Elmondhatom mit használtunk? Egy egész tubus síkosítót! Másnap járni sem bírtam!
Iris hozzátette, hogy a szex egyébként nem fontos a kapcsolatban. Mohammeddel inkább intellektuális és lelki partnerek. Az asszonyt a fiai, a barátai és már idegenek is figyelmeztették, lehetséges, hogy egy csaló hálójába került, aki csak a pénzét, vagy a házát akarja, Iris azonban nem tart ettől. Azt mondja, a beszélgetéseik alapján biztos benne, hogy Mohamed őszinte.