Élet-Stílus

A világ legszexibb nagymamája elárulta azt a vonást, aminek nem tud ellenállni a férfiakban

Ezek tudják levenni a lábáról.

Gina Stewartról már nem egyszer megemlékeztünk, nem éppen egy átlagos nagymama: 49 éves, folyamatosan tölti fel a kihívóbbnál kihívóbb képeket a közösségi oldalaira, azt állítja magáról, hogy ő a világ legszexibb nagymamája (amiben azért vannak, akik kételkednek), valamint ennél fogva lehetséges, hogy a közeljövőben majd a Playboy címlapján lehet visszalátni.

Mindezek ellenére vagy pont ezért, már jó ideje egyedülálló, úgy is, hogy nyitott lenne egy kapcsolatra. Persze, nyíltan nem nevezi magát a legszexibb nagymamának, hanem olyanokat nyilatkozik, mint

sosem volt az az álmom, hogy egyszer a világ legszexibb nagyijának nevezzenek. Nem az én ötletem volt, de igazából nagyon is szeretem a nagyi címkét, mert azt gondolom, hogy ez a végső jutalom a boldog, egészséges gyermekek felneveléséért.

Miközben tavaly le is tiltotta a fiókját egy időre az Instagram, mert túl bevállalós fotókat (például amin csak a haja takarja a pucér testét) közölt, olyanokat is megemlít, hogy

Nem nevezném magam elbűvölőnek, inkább azt mondanám, hogy meglehetősen furcsán nézek ki.

https://www.instagram.com/p/B7Bfrt8J-QR/

Na, de azok a férfiak, akik nem furcsának, hanem elbűvölőnek tartják, azoknak van pár tanácsa, már ha el akarnák bűvölni:

A legjobb módja, hogy felhívja valaki magára a figyelmemet, ha tud egy jó nagymamás viccet.

https://www.instagram.com/p/B5fpjrnpi0e/

Ezek a férfiak máris versenyben lehetnek a Nagy Ő-létért folyó versengésben, aztán azoknak még inkább kedvezőek az esélyei, akiknek amerikai akcentusa van

Szeretem azokat a pasikat, akik úgy beszélnek, mint Mathew McConaughey vagy Patric Swayze, azt sejtem, hogy az a déli vontatott beszédmód, az a charme.

Nincs jó nagyis vicce, se amerikai akcentusa? Ne aggódjon, Stewart azt is hozzátette:

Néha csak a szem csillogása is elég, hogy megragadja a figyelmemet.

Szóval, nem kell aggódnia senkinek, végül is elég sokaknak van esélye Stewartnál, aki az ausztráliai Gold Coastban él, és aki borzalmas bozóttüzek alatt szintén adományt gyűjtött, össze is jött 250 ezer ausztrál dollár, azaz több mint 52 millió forint.

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik