Élet-Stílus

Leesett állal hallgatja a világ a férfit, aki önmagával énekel duettet

Nem kell énekesnek lenni ahhoz, hogy az ember tudja, mennyire nehéz akár Celine Dion, akár Andrea Bocelli hangján énekelni. Egy 35 éves, fülöp-szigeteki férfinek simán megy mindkettő, akár egyetlen dalon belül is.

Állva ünnepelte a zsűri és a közönség is Marcelito Pomoyt az America’s Got Talent stúdiójában. A 35 éves, fülöp-szigeteki énekes egyedül adta elő Celine Dion és Andrea Bocelli The Prayer című duettjét úgy, hogy a szoprán és a tenor szólamot is ő énekelte – írja a Fox.

Bemutatkozó videójában Pomoy elmondta, hogy amikor 2011-ben, megnyerte hazájában a Got Talent című tehetségkutatót, az egész élete megváltozott. Korábban kemény sorsa volt. Hétéves korában az anyja elhagyta, és mivel az apja börtönben ült, ő magára maradt. Hosszú évekig élt árvaként az utcákon, és amikor félt, énekelt. Aztán amikor hallott a tévés tehetségkutatóról, ahol bárki a színpadra állhat, arra gondolt, a műsor segítségével talán rátalálhat a családjára, amit hiába keresett azóta, hogy az utcára került.

Miután Pomoy elmesélte a történetét a műsorban, az egész ország a családját kereste, így a döntőn már az egész család ott ült a közönség soraiban. Az énekes azt mondja, az volt élete legszebb napja. Egyik nap még az utcán tengődött, a következőn pedig ünnepelt sztárrá vált a Fülöp-szigeteken. A legfontosabb az életében mégis az, hogy közben találkozott a feleségével, akivel azóta egy kislányuk is született.

Marcelito azt mondja, azért jelentkezett az America’s Got Talentbe is, mert kíváncsi volt mire képes a világ egyik legnagyobb és legnehezebb színpadán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik