Élet-Stílus

Magára hívta a rendőröket a betörő, mert egymaga nem tudott volna kitörni a boltból

Nem volt más választása.

A 30 éves Nathaniel King – a gyanú szerint – betört egy Cartersville gumiárushoz, aztán kénytelen volt magára hívni a rendőröket – írta a KIRO7.

A hátsó ajtón ment be, de arra nem számított, hogy azzal, hogy kinyitja, egy nagy halom gumiabroncs dől le rá. Annyi, hogy meg sem tudott szinte mozdulni, kiszabadulnia pedig teljesen lehetetlenség volt.

Az üzlet persze alapvetően zárva volt ekkor, ráadásul senki nem volt a környéken sem, így King nem tudott jobbat kitalálni, és a 911-et hívta, hogy a rendőrök segítsenek rajta.

Azt hiszem a gumiabroncs-álványzata meg fog ölni

– hallható a férfi segélyhívásának a végén.

Egy rendőr ki is érkezett, aki előbb csak hallotta a kétségbeesett betörő kiáltozását, majd be is tudott menni az üzletbe, ahol a gumik alól sikerült kiszabadítania Kinget.

A férfitől persze megkérdezték, mit keresett az üzletben, mire azt felelte, hogy üldözték, és szeretett volna elbújni az üldözője elől. A rendőrség szerint viszont nem utal arra semmilyen jel, hogy valóban ez történt volna. Úgyhogy King most a börtönben ül, de szerencsére megúszta az egészet sérülés nélkül.

Kiemelt kép: Google Maps

Ajánlott videó

Olvasói sztorik