Élet-Stílus

Halálra rémült az anyuka, amikor rájött: egy férfi beszél 8 éves lányához a hálóban lévő biztonsági kamerán keresztül

Az amerikai nő azért szerelte fel a kamerát, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tudja három lányát, de pont az ellenkezőjét érte el.

Alig négy nappal azután, hogy a Tennessee államban élő Ashley LeMay felszerelt lányai hálószobájába egy Ring biztonsági kamerát, a szülők legnagyobb rémületére egy férfi kezdett el azon keresztül beszélni 8 éves lányukhoz – jelentette a helyi sajtó. A médiának átadott felvételeken hallani lehet, ahogy előbb egy horrorfilmből ismert zene szólal meg a hangszóróval is ellátott kamerából, majd amikor a kislány bemegy a szobába, megnézni, honnan szól a zene, egy hang szólal meg.

Szia. Én vagyok a legjobb barátod. Én vagyok a Mikulás.

Egy másik felvételen pedig hallani lehet, ahogy a férfi arra biztatja a lányt, hogy kezdjen el rombolni a szobában.

Most bármit megtehetsz. Kupit csinálhatsz a szobádban. Széttörheted a tévét.

LeMay a WMC televízió híradójának elmondta, a készüléket egy fekete pénteki akcióban vette, egy másik anyuka tanácsára, és különösen az tetszett neki, hogy még beszélhet is azon keresztül gyermekeinek, és nem csak megfigyelésre használhatja. Azt hitte, ezzel nagyobb biztonságban lesznek, de csak pont az ellenkezőjét érte el – mondta a nő a Washington Postnak.

Az anyuka a WMC-nek elmondta, a férfi a kamerán keresztül nézhette a lányokat, miközben aludtak, vagy amikor öltözködtek, és szerinte olyasvalaki lehetett, aki ismeri őket, vagy a közelben lakik.

A kamerát azonnal leszerelték, amint kiderült, hogy valakinek sikerült hozzáférnie. A Ring közleménye szerint nem azért tudta irányítani a kamerát a férfi, mert sikerült volna feltörnie biztonsági rendszerüket. A cég általánosságban elmondta, mindig arra kérik ügyfeleiket, hogy kétlépcsős biztonsági beállítással használják a készüléket, és figyeljenek oda a jelszavaikra.

LeMay a Postnak elmondta, nagyon nem tetszett neki a Ring válasza, mert azt érezte, őt teszik felelőssé azért, hogy valaki hozzáfért a kamerához. Ugyanakkor a nő elismerte, hogy nem volt kétlépcsős biztonsági beállítás a kamerán, és Wi-fi hálózatuk beállításait is csak az eset után állították be úgy, hogy ne láthassa azt bárki.

A kiemelt képen a pillanat, amikor beszélni kezdett a kislányhoz a kamerát irányító ismeretlen férfi. Fotó: WMC

Ajánlott videó

Olvasói sztorik