Nagyvilág

Milliók röhögnek a világ legbutább tolvaján, aki ellopott egy biztonsági kamerát

Majd azt otthonában szerelte fel. Egy egy apróságról elfeledkezett.

Nem éppen nagy eszéről vált híressé egy kínai férfi, aki saját butaságának köszönheti, hogy lebukott, miután ellopott egy biztonsági kamerát. A tolvaj egy irodából lopta el a szerkezetet, amit aztán otthonában szerelt fel. Elmondása szerint azért, hogy meg tudja figyelni gyerekeit.

A kamera működéséről azonban látszólag semmit sem tudott. Annak közvetítését ugyanis továbbra is látta eredeti tulajdonosa, aki igencsak meglepődött, amikor észrevette, hogy az ellopott kamerája egy lakás képeit küldi el neki – jelentette a helyi sajtó.

Briliáns videó a betörőről, aki rablótársát dobta fejen a téglával, az ajtó helyett
A nap legvidámabb videóját a sanghaji rendőrségnek köszönhetjük.

A meglopott férfi két héttel a lopás után tett feljelentést a rendőrségen, ami után könnyedén el is tudták fogni a tolvajt. Aki a beszámolók szerint közölte, hogy nagyon megbánta a lopás, és nagyon szégyelli magát. És persze azt is elmondta, hogy fogalma sem volt arról, hogy meg kellett volna változtatnia a kamera IP-címét.

Az esetről szóló hír nagyot ment a kínai közösségi oldalakon, csak egy erről szóló videót több mint ötmilliószor néztek meg, és persze a kommentelők nem kímélték a férfit, és egymás után élcelődtek azon, hogy hogyan lehetett ennyire buta. „Ekkora IQ-val nem kellett volna tolvajnak állnia” – írta egyikük.

Véletlenül saját társukat lőtték agyon a fegyveres rablók
Egy raktárt próbáltak kirabolni, de a sötétben tévedésből egyik társukat ölték meg a zimbabwei bűnözők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik