Élet-Stílus

Csibékkel és chilivel küzdenek a gyerekek internetfüggősége ellen Indonéziában

Kísérleti programot indított az indonéziai Jáva szigetén fekvő Bandung városa, hogy távol tartsa a gyerekeket a képernyőktől – írja a CNN.

Egy átlag indonéziai több mint nyolc és fél órát tölt az interneten naponta. Ez két órával a magasabb a világátlagnál. Bangdung városában ezért elhatározták, hogy legalább a gyerekeknél megpróbálják lejjebb szorítani a kütyükkel töltött időt.

Egy kedden indult kísérleti program keretében, a városi gyerekek kiscsibéket, illetve chilimagvakat kapnak. A projekt ötletgazdái azt remélik, a gyerekek internetezés helyett majd abban lelik örömüket, hogy a szárnyasokról, és a növényekről gondoskodnak. Az első körben kétezer csibét, és ezerötszáz chilimagot osztottak szét a város tíz általános iskolájában, és két középiskolájában.

A helyi kormányzat honlapján megjelent cikk szerint, a program fogadtatása pozitív. Egy szülő, akinek a kislánya magokat kapott, azt mondta, örülni fog, ha a gyermeke inkább a növényekkel foglalkozik majd, ahelyett, hogy folyton a telefonján játszana.

A gyerekeknek különböző terveik vannak. Egy ötödikes kisfiú máris azt tervezi, hogy program segítségével belevág a csirketenyésztésbe, míg egy másik addig szeretné nevelgetni a csibéjét, amíg meg lehet majd sütni.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: iStock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik