HIRDETÉS
Élet-Stílus

Teljesen kétségbeesett az új-zélandi férfi, aki véletlenül megvett ezer tyúkot

Azt hitte csak egyetlen szárnyast vesz, de kiderült, az ajánlat ezerre vonatkozik.

Mindannyian vásároltunk már úgy dolgokat, hogy később megbántuk, de amit az új-zélandi Steve Morrow csinált, az minden képzeletet túlszárnyal. A férfi tévedésből megvett ezer élő tyúkot – írja az Independent című brit lap.

Egy Matthew Boomfield nevű férfinek, aki felszámolta a tojásfarmját, napokon belül ki kellett ürítenie a gazdaságot, ezért egy online aukciós oldalon, jelképes összegért árulta a szárnyasokat. Morrow, aki segíteni akart az állatokon, azt hitte, az ár a tyúkok darabjára vonatkozik, csak később, amikor az üzlet már megköttetett jött rá, hogy megvette az összes tyúkot, és gondoskodnia kell az elszállításukról, az etetésükről, illetve az elhelyezésükről.

Morrow azt mondja, később többször is átolvasta Boomfield hirdetésének szövegét, és eléggé félrevezetőnek találta. Boomfield szerint viszont Morrow pontosan tudta mit vesz meg, csak utólag jött rá, mennyi gond van ezer tyúkkal.

Morrow most kétségbeesett közösségimédia-posztokban próbál új otthont keresni a tyúkjainak. Eddig hétszázon sikerült túladnia, azt mondja, húszat megtart magának, úgyhogy már csak kétszáznyolcvan tyúktól kell valahogy megszabadulnia.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: iStock)

Ajánlott videó

Latorcai Csaba: Eszünk ágában sincs bedönteni Budapestet
Nem fizeti vissza a kormány a fővárosnak azt a 28 milliárd forintot, amit a 2023-as évi szolidaritási hozzájárulásból vont el, s aminek a jogtalanságáról a közelmúltban bírósági döntés született az önkormányzat értelmezése szerint. „Egyetlen egy bírósági döntés nem született arról, hogy bármekkora összeget vissza kell fizetni” – jelentette ki a Dellában Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
0 seconds of 44 minutes, 29 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
44:29
44:29
 
Olvasói sztorik