Élet-Stílus

Tíz év után is meglepően jól néz ki az utolsó izlandi mekis sajtburger és krumpli

Élőben lehet nézni, ahogy nem eszi meg a penész, és nem rothad el.

Tízéves lett „az utolsó izlandi mekis sajtburger”, de ezt nem lehet megmondani róla. A McDonald’s burgere, valamint a mellé vásárolt krumpli még mindig úgy néz ki, mintha csak most vásárolták volna meg.

A sajtburgert még 2009-ben vásárolta meg Hjortur Smarason, miután az amerikai gyorsétterem-lánc bejelentette, hogy kivonulnak az országból, és az összes ottani éttermüket bezárják. A férfi az AFP francia hírügynökségnek elmondta:

Hallottam, hogy a McDonald’s ételei soha nem rothadnak el, és látni akartam, hogy ez igaz-e, vagy sem.

A sajtburger, és a hozzá vett sült krumpli három évig egy műanyag zacskóba zárva volt Smarason garázsában, majd miután semmilyen bomlás nem volt látható azt ételeken, a férfi az izlandi nemzeti múzeumnak adományozta. A múzeum azonban nem sokkal később vissza is adta, arra hivatkozva, hogy nem tudnak ételt jó állapotban fenntartani.

Az utolsó izlandi mekis sajtburger tíz év után is meglepően jól néz ki. Fotó: AFP / Angelika Osiewalska

A sajtburger ezután egy kis időre egy hostelbe került Reykjavíkban, majd onnan mostani otthonába, egy másik hostelbe. Snotra House nevű hostel vezetője, Siggi Sigudur a BBC brit közszolgálati adónak elmondta, a sajtburger és a krumpli „még mindig elég jól néz ki”. Ezt egyébként bárki ellenőrizheti, a hostel ugyanis a neten közvetíti a bomlási folyamatot, illetve leginkább annak hiányát.

Amikor pár évvel ezelőtt írtunk ugyanerről a burgerről, a McDonald’s, illetve magyarországi kommunikációs ügynöksége magyarázatot adtak a mekis ételek rohadásképtelenségére. Közölték, hogy a rejtély nyitja nem a tartósítószerekben van, hanem az ételek gyors nedvességvesztésében van.

Az ételek már az elkészítésük során elveszítik nedvességtartalmuk nagyját, majd szobahőmérsékleten rohamosan az összes többit is, és egyszerűen nem marad bennük elég víz ahhoz, hogy rohadás beindulhasson. De, ha párás környezetbe kerülnek, akkor ugyanúgy rothadni kezdenek, mint a legtöbb másik étel.

A kiemelt képen az utolsó izlandi sajtburger, a Snotra House nevű izlandi hostelben. Fotó: AFP / Angelika Osiewalska

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik