Élet-Stílus

Egy ritka genetikai rendellenesség miatt már 44 gyereke született egy 40 éves ugandai nőnek

Mariam Nabatanzinak 13 éves korában születtek ikrei először – írja riportjában a brit Mirror.

Az ugandai Mariam Nabatanzi egy ritka genetikai rendellenességnek köszönhetően sokkal termékenyebb, mint az átlagos nők. A jelenleg 40 éves édesanyának összesen 44 gyermeke született, többször adott életet hármas, sőt, négyes ikreknek is. Az első ikreit 13 évesen szülte, azóta pedig nagyjából minden évben érkezett baba.

Mariam gyermekei között van

  • 3 négyes iker
  • 4 hármas iker
  • és 6 kettes iker.

Volt persze olyan is, hogy világ egyik legtermékenyebb nője egy alkalommal csak egyetlen gyermeknek adott életet, így jön ki összesen a 44-es szám. Az orvosok egészségügyi okokból évek óta azt tanácsolják, hogy ha lehet, ne vállaljon többet, mivel az ő korában már elég kockázatos szülni. Európai szemmel Mariam éleútja is elég kalandos, saját bevallása szerint már 12 évesen férjhez ment, egy évvel később pedig már érkeztek a babák. A nő az elmúlt évtizedekben az összes gyermekéről gondoskodott, de a társa egy ideje elhagyta, így már egyedül kell nevelnie a legkisebbeket.

Az édesanya és a jelenleg vele élő 17 gyermeke egy agyagból készült házban lakik aminek a teteje rozsdás fémhulladékból áll.

Mariamnak egyedül kell etetnie és gondoznia a gyerekeket, ennyi kicsit pedig nem olcsó dolog jóllakatni. A nő orvosa korábban felhívta a figyelmét, hogy különösen ügyelnie kellene a védekezesére, mivel az átlagosnál jóval nagyobb petefészke miatt a fogamzásgátlók ellenére is újra teherbe eshet. A nőnek 23 évesen már 25 gyermeke volt, állítása szerint azóta rendszeresen könyörög az orvosoknak, hogy csináljanak valamit, hogy ne szüljön folyamatosan. Mariam utoljára 3 éve volt terhes, akkor is ikreknek adott életet, de az egyik baba meghalt, a férje pedig elhagyta a nőt. Az édesanya elmondása szerint a férfi korábban sem volt mintaapa, többször volt, hogy hetekig haza sem ment, senki nem tudta, hogy merre jár vagy mit csinál.

Mariam nemrég végre orvosi segítséget is kapott: Dr Charles Kiggundu a kampalai Mulago kórház nőgyógyásza elmondta, hogy a 44 gyermeket világra hozó édesanya peteérése teljesen más, mint az átlagos nőknek. Nála egy ciklus alatt nem egyetlen petesejt tud megtermékenyülni, hanem egyszerre több. Emiatt szült annyi ikergyermeket Mariam.

 Hogy megállítsák a folyamatot, műtéti úton elkötötték a nő petevezetékét.

Mariam egyébként rengeteg dologgal foglalkozik, hogy megélhetést biztosítson a családjának. Fodrászként és dekorátorként dolgozik, ha hívják, gyógynövényeket termeszet és gin-t is főz, hogy a portékáit aztán a helyi piacon el tudja adni. Mariam az egész életét annak szenteli, hogy megfelelően tudjon gondoskodni a gyermekeiről, de ez pokoli nehéz dolog, mivel az iskolára, a ruhákra és az ételre valóra is egyedül kell megteremtenie az anyagiakat.

Kiemelt kép: Henry Wasswa/dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik