Élet-Stílus

A „Babaarcú Tanár”, akiről senki sem mondaná meg, hogy 23 éves

A Fülöp-szigeteki férfiről sokan azt hiszik, hogy egy diák, amikor meglátják az iskolában.

Kisebb híresség lett a Fülöp-szigeteken a 23 éves Ian Manga, aki szokatlanul fiatalos külseje miatt csak úgy kezdtek el emlegetni, mint a „Babaarcú Tanár” – írta a helyi sajtó. Nem véletlenül. Első ránézésre senki sem mondaná meg róla, hogy nem egyike a diákoknak.

Ian Manga, a gyerekkülsejű tanár. Fotó: YouTube/GMA

Ahogy azt a Bulacan tartományban található Mater-El-Roi iskola egyik tanára a GMA fülöp-szigeteki televíziónak elmondta :

Nem gondoltam, hogy tanár. Elsőre nem is akartam beengedni a tanáriba, mert azt hittem, egyike a tanulóknak.

Azt nem lehet tudni, hogy miért lett ilyen Manga külseje. A beszámoló szerint iskolásként sokat betegeskedett, és pubertáskorában nem jelentkeztek nála az olyankor várt változások. A mindössze 162 centiméter magas férfi a GMA-nak elmondta, testszőrzete nem kezdett el nőni, ennek köszönheti babaarcát. De soha nem vizsgáltatta ki magát, hogy kiderüljön, ez pontosan minek is köszönhető.

Amikor már tanárnak tanult, elmondása szerint rendszeresen azt hitték róla, hogy valamelyik évfolyamtársának gyereke, vagy kisöccse lehet. Végül idén májusban tette le a tanári vizsgát, amin a próbálkozóknak mindössze csak 27 százaléka jutott át.

Egyik kollégája elmondása szerint az alsó tagozatos diákokkal foglalkozó Manga különleges kapcsolatot tud kialakítani a gyerekekkel, akikkel sokat tud játszani. Ugyanakkor tanárként szigorú rendet tud tartani az osztályteremben.

Amikor tanítok, komolyabb vagyok, és ők is komolyan vesznek

– mondta Manga.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik