Élet-Stílus

Saját lábujjából készült koktélt ivott a brit férfi

Egy korábbi brit tengerész az első, aki ivott a saját mumifikálódott lábujjából készített koktélból – írta a Metro.

Nick Griffiths, egy extrém hosszúságú, 480 kilométeres maratonon vett részt Yukonban, mikor lefagyott három lábujja, amiket le kellett amputálni. Még a kórházban lábadozott, mikor egy nővér mutatott neki egy videót a Sourtoe Cocktail kihívásról, a yukoni Dawson City Downtown Hotelének hagyományáról.

Az 1973 óta létező kihívás lényegében whiskey lehúzásáról szól, csak a pohárban ott van még egy lábujj is. Akkor sikeres, ha az ujj hozzáér az megivó szájához, de meginni nem szabad.

Griffiths a lábujjait felajánlotta a hotelnek, miután megtudta, hogy hiányban szenvednek; az emberek vagy ellopják, vagy lenyelik véletlenül. Egy ilyen hibáért a hotel 2500 dollárt, azaz 750 ezer forintot számláz ki.

Hat hétbe telik, míg kősóval mumifikálják az ujjakat, és használatra készen áll. Tegnapelőtt pedig Griffiths volt az első, aki a saját lábujjával készített koktélból kortyolt.

Nem volt olyan rossz, mint gondolnád. Inkább hasonlít egy jégdarabnak, mint bármi másnak. Bár ugyanúgy néz ki a lábujjam, mint mikor utoljára láttam

– mondta a férfi.

https://www.facebook.com/DowntownHotelDawsonCity/posts/2466325713596588?__xts__[0]=68.ARAyyEzVb6069SYLrXvB8WzCFG_ebD_4g9Mi4Vd0BvHxWLYUWhv3sRj_PzROCnvSds_qB3MgpOG0mQfiPr92lMBJk8TxsmhSf76SBUp5qXLPG5Sbhi6-ZMJvW8GJkhJi44F83QeQpoeRhfCCFLbJovG7-FCqszWc9Fz656QrPYc4Ia64OBEkJC9VIF0WKt5Fh7JdpgMZ5ceVv8jPLjKV051PmtV2pqIcWqubVJ1Pwz80udkKJrUj9esEVRaYMTvBhqKQ78dEKEn_CI3UzlU_EiuMUardtb2nRAmRajW8CtjcNSblnpufBYB40tSrJT6Zp3TN9gJDU44BXWxZDTcqePwlcFmd3wd5dUsRnqo-_XD1LOYRSIEdhPAEJI19U0OC6OhhyexPazIY3PqykU9aoJaoFsjI-tY1eC86SdcWipCmfIYDtBQr&__tn__=-R

Azt is elmesélte, hogy bár a lányai már kicsit unják, hogy az apjuk mindenkinek erről sztorizik, alapvetően az egész családja viccesnek tartja a történetet.

Ez tényleg egy olyan dolog, amire mindig is emlékezni fogok.

Kiemelt kép:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik