Élet-Stílus

Egy vegán csoport elválasztotta a tyúkokat a kakasoktól, hogy véget vessenek a megerőszakolásuknak

A horgászok pedig gyilkosok szerintük.

Egy gironai szélsőséges vegán aktivistacsoport, az Almas Veganas (vegán lelkek) egymás után rakja ki a videóit, olyan témakörökben, mint például az „állati rabszolgaság”. Legutóbbi videójukban a csapat vezetője, Fanny arról beszél, hogy a horgászbot egy „gyilkos fegyver”.

Mit gondoltok, kik vagyunk? Hogy miénk a bolygó? Hogy az állatok értünk vannak? Oké. A horgászás nem sport, hanem gyilkosság.

Egy héttel korábban egy másik felvételt tettek közé, amiben azt magyarázzák, hogy a csirkéknek nem kérték ki a beleegyezését a szaporodásba.  Fanny és egy másik csoporttag a videóban arról beszél, hogy különválasztották a kakasokat és a tojókat a saját állatmenhelyükön,

mert nem akarjuk, hogy a tyúkokat megerőszakolják.

Arról beszélnek, hogy a csirkék nem akarnak mindig szexelni, és próbálnak menekülni, néha pedig meg is sérülnek a kakasok karmolásaitól.

A New York Post egy spanyol lap újságírójának a cikkéről is beszámol ezzel kapcsolatosan, aki azt mondta, hogy amit az Almas Veganas csinál az egyáltalán nem értelmes, és hogy csak a környezetvédők ügyét nehezítik meg. Megint mások inkább viccnek fogják fel az egészet.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.