Élet-Stílus

Winnie Harlow-nak turistaosztályon kellett repülnie, betámadták „panaszkodás” miatt

Kissé panaszkodás szaga volt a posztnak, ami amúgy hálálkodás akart lenni.

Winnie Harlow szupermodell egy új képet töltött fel Instagramjára, amin azt látjuk, egy repülő turistaosztályán alszik. A képhez történetet is fűzött:

Négy napja nem aludtam, a gépemet meg törölték. A fantasztikus reptéri dolgozók elintézték, hogy a leggyorsabb járatra kapjak helyet, de ezért fel kellett adnunk az első osztályú repülést, hogy időben odaérhessek a fotózásomra. Tudom, hogy ez sokaknak nem nagy dolog, de mikor a repülőn van az egyetlen ágy, ahol alhatsz egy ilyen hektikus divathónapban, marha fárasztóak tudnak lenni ezek az ülések. Ettől függetlenül hálás vagyok, mert minden okkal történik

– írta, majd a Daily Mail egy elég kemény posztot közölt erről, olyan szalagcímmel, hogy „Winnie Harlow a turistaosztályra panaszkodik”. Ezen kívül az Instagram-poszt alatt is megjelentek kommentelők, mondván, az átlagemberek szinte mindig turistaosztályon repülnek, mégis tudnak aludni, ha akarnak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

♔Jamaican Canadian♔ (@winnieharlow) által megosztott bejegyzés, Szept 18., 2019, időpont: 5:26 (PDT időzóna szerint)

Harlow reagált mindkettőre:

Hmm, Daily Mail, szóval «Winnie Harlow sajnálkozik«. Nem. Winnie Harlow hálás, hogy kapott másik gépet, mert fantasztikusan dolgoztak a reptéren. Ebből ti azt szűrtétek le, hogy fel kellett adnia az első osztályt, és most sajnáltatja magát? Az, hogy nem első osztályon repültem, nem sajnálkozás, csak megállapítás. Ha számítana, hol ülök, megvártam volna a következő gépet. Ha valamit posztolok az első osztályról, azért teszem, mert büszke vagyok, ugyanez a helyzet a turistával is. A munka sokkal fontosabb, mint az, hogy hol ülök. Ez az üzenet. Ahogy írtam, »a gépezet soha sem áll le«, szóval tegyétek csak bele a főcímbe

írta.

Kiemelt kép: Instagram.com/winnieharlow

Ajánlott videó

Olvasói sztorik